Keresés ebben a blogban

Translate

2013. november 4., hétfő

Gyurcsány fóbiák

Jaj, csak Gyurcsányt ne, nem, nem, soha!
A múltkoriban havas henrik "tanár úr"-ról állapítottam meg, hogy valami rejtélyes okból kifolyólag betegesen irtózik a DK elnökétől. Ugyanilyen beteges irtózást fedeztem fel Vicsek Ferenc esetében is. Az ATV Fórum című műsorában olyan tenyérbe mászó módon nyilvánít véleményt Gyurcsányról, hogy több esetben kiverte a biztosítékot a betelefonáló nézőknél, és nem utolsó sorban nálam is. 

Azóta rá kellett jönnöm, hogy ebben az országban egy csomó - néven nevezhető - ember hasonló fóbiával küszködik. Nem igazán tudom megfejteni az eredőjét, bár néhány esetben automatikusan kínálkozik a megoldás. Az, hogy a fidesz berkeiben még mindig "Fletó" az elsőszámú közellenség, nem szorul különösebb magyarázatra. A "zelmúltnyócév"-ben, és azóta is azzal próbálják - nem kevés sikerrel - alázni a baloldali szimpatizánsokat, hogy hittek Gyurcsánynak, aki - szerintük - átverte az országot. Módszeresen lejáratták, személyében támadták, és ha tehették volna, lerúgták volna a fejét. Nem a hungarocellből készült fejét, hanem az igazit. 

Ott lőttek mellé, hogy Gyurcsány nem egy beszari alak. Neki nem kellett tek, és nem záratta le az utcát, amelyikben családjával együtt él, még akkor sem, amikor a szélsőjobb heti rendszerességgel cirkuszolt a környéken. Nem menekült ki soha, sehonnan, semmiféle hátsó ajtón, és nem csapott hisztit akkor sem, amikor leköpték a bíróság épületének folyosóján, egyenesen a rendőrség szeme láttára. Nem ijedt be a sok üvöltő sakálltól, aki távozását követelte, és azt tette, amit helyesnek tartott. 

Kilépett az emeszpéből, és csinált egy másik pártot? Na és? Kinek lehet ez ellen kifogása? Az emeszpések elárulták, és odavetették a fidesz hiénáinak, hagyva, hogy minden moslékot rázúdítsanak. Mintha legalábbis nekik semmi közük nem lett volna a fidesz előtti kormányzás kudarcaihoz. Szóval, a fideszt megértem. Egy ilyen ember igen veszélyes rájuk nézve!  Lehet, hogy csak egy-kétszázezer híve van, de ebben persze senki sem lehet biztos. Rajta kívül nem látszik közel s távol olyan figura, aki lelkesíteni tudná azokat, akiknek a puttonya is tele van már a jelenlegi kormánnyal és annak szavazógéppé átalakított pártjával.  A jobboldal - szokásához híven - tovább ekézi Gyurcsányt, de mára már csatlakozott hozzá a baloldal is. Ahelyett, hogy végre elgondolkodnának azon, hogy a DK-t is bevegyék szövetségbe a többi, eddig figyelmen kívül hagyott alakulattal együtt. 

Annyi szavazót biztosan nem veszítenének ezzel a konstellációval, mint ha továbbra sem hajlanakaz egyezségre. Ugyanis - és ebben biztos vagyok - a szavazók nagyobbik része mindenáron meg akar szabadulni orbántól, és attól a rendszertől, amit 2010. óta épít, és sokkal kevesebben vannak azok, akiknek Gyurcsány ebben a pillanatban rosszabb lenne orbánnál. Hovatovább ott tartunk, hogy ebben az országban horthy miklós kevésbé gyűlölt figura, mint Gyurcsány. Egész egyszerűen vérlázító, hogy ezt - főként jobboldalon - lenyeli ez a szánalmas magyar nép. Sajnos szánalmasnak kell neveznem magunkat, hiszen nem a saját szemünknek, tapasztalatunknak, agyunknak hiszünk, hanem beszopjuk az orbáni propagandát jobbikostól, nyilasostól, horthystól. 

Magunkat járatjuk le Európa és a világ előtt. Sokszor mondtam már, de nem elégszer.

Legyen nekünk orbán és vona, mert jobbat nem érdemlünk.

2013. október 27., vasárnap

Havas "tanár úr' és az objektivitás

Havas tanár úr
Az ATV-nek van egy vitaműsora (több is van, de általában egyikkel sincs semmi bajom, kivéve ezt), amit valami rejtélyes okból havas henrik nyert meg. 

Már a címe is elég necces: havas a pályán. Ki a tökömet érdekel, hogy mit tett/tesz havas akár a személyes pályáján, akár az átvitt értelemben pályának nevezett közéletben. Őszintén szólva már azt sem értem, hogy mit keres havas egyáltalán egy politikai-közéleti vitaműsorban, különösen moderátorként? 

Minden megnyilvánulása egy irányba mutat. Gyűlöli Gyurcsányt, utálja az MSZP-t, és csak igen diszkréten kritizálja a kormányoldalt. 

Nagyon érdekelne, hogy vajon Gyurcsánnyal kapcsolatos fóbiáját mi váltotta ki, mert bár sokakban vált ki visszatetszést Gyurcsány személye, ez havasnál már-már beteges méreteket öltött. 
Rendben van, hogy a róla szóló műsor - mert igen gyakran előfordul, hogy saját, személyes emlékeit osztja meg a nézőkkel -  pártoskodó, és egyoldalú, de ráadásul kapott még egy lehetőséget. 

A Voks című új program információkat szeretne közvetíteni a 2014-es választásokhoz, megkönnyítve a polgárok döntését. Eddig még egyetlen egy részt sem sikerült végignéznem. Olyan mértékben bosszant havas személyisége, stílusa, tudálékossága, hogy egyszerűen képtelen vagyok figyelni rá. 

A riportok gyors egymásutánban követik egymást. Az alanyok többnyire érdektelen, vagy ismeretlen figurák, a témák nem állnak éppen az érdeklődésem homlokterében, havas pedig felkészületlen, és abszolút kezdőnek tűnik. 

A "tanár úr" egóját hosszú ideje ismerhetjük, ezért aztán elég vicces, amikor azt látjuk, hogy zavarban van. Időnként egyenesen kínos a vergődése. Ehhez adjuk még hozzá, hogy a műsor promójában kifejtette: őt nem a személyes véleménye fogja vezetni a munka során, hanem kizárólag a szakmaiság. 

Kac-kac! Azért kell ezen röhögnöm, mert - koromnál fogva, sajnos - még emlékszem (bár a riport alanyra, vagy a témára már nem igazán) egy szégyenletes Napkelte műsorra, amiben a "tanár úr" és egy Forró Tamás nevű sztár-riporter úgy állt ki a nézők elé interjút készíteni, és "keresztkérdéseket" feltenni, hogy még minimálisan sem készültek fel a témából. Én szégyelltem magam. Akkor nálam havas tanár úr egy életre levizsgázott. 

Azóta is megélhetési politikusokról prédikál, miközben mindenben kipróbálta már magát, ami csak elképzelhető. Volt ő már kormányszóvivő, tanácsadó, és ki tudja még micsoda. Időnként egy-két napig is kitartott a pozíciójában, amit persze úgy tálal, mint egy hős, aki maga intett búcsút egy-egy zsíros állásnak. 

Tőlem tálalhatja, láttam én már karón varjút! Messziről jöttem, ezért azt mondok, amit akarok: havas egy sértődékeny, magát tévedhetetlennek tartó figura. Vannak ilyenek a közéletben szép számmal, és a "tanár úr" vágja is őket, mint a répát. 

Pontosan az a fajta, aki más szemében észreveszi a szálkát, de a sajátjában még a gerendát sem. Szánalmas egy alak.

2013. október 23., szerda

Ünnep magyar módra - egy összefogás margójára

Ízlések és pofonok - jövőre ugyanitt, de nélküled
Stábunk tagjai figyelemmel kísérték az október 23.-ai eseményeket. Jelen voltak a demokratikus ellenzék demonstrációján és ott voltak a Hősök terén is, ahol orbán viktor beszédét hallgathatták (szenvedhették) végig. Írásunkat utóbbi beszéd elemzésével kezdjük, amely természetesen pusztán egy vélemény a sok közül (mert afelől nincs kétségünk, hogy homlokegyenest eltérő elemzéseket hallhatunk, olvashatunk a következő napokban különféle felületeken).

orbán viktor nagyívű, ünnepélyes szónoklatot tartott. 

Eleinte - várakozásunkkal ellentétben - aktuálpolitikai kérdéseket nem igen érintett, hacsak nem tekintjük aktuálpolitikának azt a kicsit sem elhanyagolható tényt, hogy a kommunizmus borzalmairól szóló szavai tökéletesen jellemzik a mai Magyarországon tapasztalható állapotokat. Azt fejtegette, hogy az elnyomó rezsim szürke egyenruhába tuszkolta egyéniségünket, elvette kultúránk sokszínűségét, reménytelenségbe taszította a magyar népet. Mintha csak saját kormányzásukat jellemezné. Később azonban természetesen kidobta hívei közé a szokásos gumicsontot: a mocskos szemét liberálbolsevikkommunistabuzizsidószingli hadak ismét fenyegetik a jó orbán viktor által kiharcolt függetlenségünket, és ellopni készülnek a fidesz által még el nem lopott javakat.

Ezután következett a jelenlegi kormányzás eredményeinek égig magasztalása, és a kivívott "eredmények" megvédésére való felszólítás. Az ellenzék mocskos trükkjeinek habzó szájjal való ecsetelésének időpontjában - az előző öndicséret következtében - már annyira büdös volt a Hősök terén, hogy munkatársunk menekülőre vette a figurát, mert szokás szerint elfelejtett gázmaszkot magával vinni.

A résztvevők nagyon sokan voltak: ki tudja honnan érkeztek, és ki állta az odautazásuk költségeit? Ezt persze csak költői kérdésnek szánjuk, hiszen a nagymamától sem kérdezzük meg, mennyibe került a karácsonyi bejgli.A közönség szeretettől, és hálától ragyogó arcát elnézve a kormányt váltani szándékozó pártoknak nehéz dolga lesz a 2014-es választásokon.

A demokratikus ellenzék kora délutáni demonstrációján igen érdekes szónoklatokat hallhattunk.

A közönség reakcióiból kiindulva felállítottunk egy rögtönzött népszerűségi sorrendet. 

A leglelkesebb fogadtatásban Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének volt része. Beszéde jól sikerült, lelkesítő hangvételű volt, ahogy tőle megszokhattuk. 

Nagy sikert aratott Kuncze Gábor (Szabadelvű Polgári Egyesület), Fodor Gábor (Liberálisok Pártja), Szabó Tímea (PM), Bokros Lajos (Modern Magyrországért Mozgalom) és Sándor Klára (Szabadelvű Polgári Egyesület) felszólalása. Minőségre, és erejére vonatkozóan kívánni valót hagytak maga után Bajnai Gordon szavai. Tudjuk, hogy soha nem volt a szavak embere, de az igazság az, hogy most olyan szavakra lenne szükség, amelyek biztatást, és reményt adnak azoknak az embereknek, akiknek elegük van a fennálló kormányzat hatalmi gőgjéből, arroganciájából és dilettantizmusából. Gordon kiváló szakember, de gyenge szónok, lássuk be!

Az igazi döbbenetet azonban Mesterházy Attila megjelenése váltotta ki munkatársainkból. Az Mszp elnökének totális alkalmatlanságát bizonyítja az, hogy nem számolt előre azzal az opcióval, amit a helyszínen tapasztalnia kellett. Nevezetesen azzal, hogy az összegyűlt tömeg összefogást kér számon rajta, mégpedig hosszasan, és jó hangosan. Látszott rajta, hogy összeomlott a szépen felépített, nagyívűre tervezett beszéd szerkezete. Rosszul reagált, és rosszul beszélt. Meggyőző erő nulla, hitelesség nulla. És ő a vezető ellenzéki párt első embere. Tovább rontja a megítélését az a tény is, hogy még mindig azokra próbálja áthárítani a felelősséget, akiket ő maga zárt ki az együttműködésből.

Rosszul állunk, nagyon rosszul. Félek, hogy hamarosan Mesterházy Attila nevét is csupa kisbetűvel kell írnunk, ha megemlítjük őt egyáltalán. Térj magadhoz, Attila, amíg nem késő!

Adjátok vissza a KÖZTÁRSASÁGOT!

Éljen a Magyar Köztársaság! 


2013. október 9., szerda

Magyarország, szeretlek!

Szeretünk, Viktor!
Most már tényleg a hócipőm van tele a fidesz és szájtépőinek siránkozásával! Szegény Magyarországot mindenki bántja, mindenki hazudik, lop, csal, de minimum rosszindulatúan elferdíti mindazt, amit a kormány mond, vagy tesz. 

Ma az a kis szerencsétlen guger gyerek (guger = gulyás gergely) kiverte a biztosítékot a készülékemben. 

Ez a kis suttyó, - ez itt egy vélemény volt, és nem tény állítás! - aki egyébként jogásznak nevezteti magát, és rendszeresen áll elő úgynevezett önálló képviselői indítványokkal, - amelyeket persze nem ő ír, csak a nevét kell a papír aljára biggyesztenie - amelyekből aztán a kétharmad dicsőségére előbb-utóbb (bár általában inkább előbb) törvények lesznek. 

Na, azt mondanom sem kell, hogy a jó munkához idő kell, ezért aztán az ilyen gyors tempóban született törvényecskék olyanok, amilyenek. Jó esetben majd valaki talán visszacsinálja őket, rosszabb esetben a zalaptörvény részeivé válnak, és ember legyen a talpán, aki kitakarítja őket a többi selejtes irománnyal együtt. 

Namármost ez a kis szerencsétlen gyerek aszongya, hogy az előzetes letartóztatás időtartamát határozatlan idejűre akarják változtatni, hogy hadd rohadjanak meg a cellában azok, akiket ők meg akarnak rohasztani. 

Persze lesz olyan, akiről majd hatszáz év múlva kiderül, hogy rászolgáltak az előzetes büntetésre jellemző körülményekre, de bizonyára lesznek, akikről bebizonyosodik, hogy ártatlanok. Szóval megint egy olyan javaslattal jönnek elő, ami nem csak Európában, de a világon megütközést vált majd ki minden józan gondolkodású emberből, na pláne a jogászokból. 

Aztán majd megint elkezdenek siránkozni, hogy szegény Magyarországot így, meg úgy izélgetik, pedig a világban vannak olyan országok, - bár ebben ne legyél azért biztos - ahol életük végéig ülhetnek a bűnözők előzetesben, mert megérdemlik. 

Aztán majd jön a kötelezettségszegési eljárás szegény Magyarország ellen, esetleg még valami zsíros kis büntit is kaphatunk, mert már megint olyat tett szeretett pártunk és kormányunk, amit nem kellett volna. 

Egy dolgot azért tisztázni kéne már végre! 

Magyarország nem egyenlő sem orbán viktorral, sem a fidesszel, sem a kdnp-vel, de még a cöfös civilek is kevesek ahhoz, hogy összetéveszthessük őket Magyarországgal. 

Nem tudom, mi olyan bonyolult ebben, hogy képtelenek különbséget tenni! Ezzel az erővel akár az is mindegy lehetne nekik , hogy fal mellett szarnak, vagy szar mellett falnak! 

Ahogy a dolgok most állnak, szerintem mindegy is.

2013. szeptember 14., szombat

Román-magyar 3:0

"Dicsőséges" magyar szurkolótábor
Persze, tudom, tudom... kivesézték ezt már a focihoz értők seregei, ezért a téma most már a lerágott csont kategóriájába való. 

Na nem, kedveskéim, szó sincs róla! Nem tetszik az igazság? Nagyon sajnálom, de ettől még megtörtént, ami megtörtént. Vagy úgy gondoljátok, hogy a "legendás" 6:3-as meccs és Puskás Öcsi bácsi emlegetése még 200 év múlva is aktuális, de a Romániában Ráchel esküvője előtt kapott NAGY MAGYAR NEMZETI ZAKÓ-t emlegetni hazaárulás? Vili, hogy a "mély magyarok" szeretnek csak a szépre emlékezni, akárcsak a szerelmesek, akik a lángolás idején nem gondolnak szaros gatyákra, és büdös zoknikra! Pedig a románoktól kapott 3 gól bizony szaros gatya, és büdös zokni, amit nem a párna alá kell dugni, hanem tisztára kell mosni. Méghozzá nem szövegeléssel, hanem focival! Hiába, hogy a Kedves Vezető számolatlanul tolja a pénzt a magyar fociba? Ja. Hiába. Sajnos, bármennyire kínos ez nektek, nagy hazafikák, akik azért mentek meccsre, hogy szétverjetek mindent, ami az utatokba kerül. Bizony, kedveseim.

És most ízelítő azokból a válaszokból, amelyeket a Youtube-on adott egy nemzeti tapló a hozzászólásaimhoz, hát ezek vagytok ti, szélsőjobbos állatok! Legyetek magatokra nagyon büszkék, mert mindenki más szégyell benneteket!




Ugye, ennyi kultúrát már nem is lehet elviselni hányás nélkül?

2013. augusztus 22., csütörtök

Matolcsy "lógója"

Matolcsy új lógója
Szerkesztőségünk megszerezte a Magyar Nemzeti Bank által kiírt pályázatra beérkezett győztes logó tervét. 

A munkát a Jegybank 3 ezer forinttal honorálta, amelyet Matolcsy György jegybankelnök ünnepélyes keretek között, 50 éves lejáratú államkötvény formájában ad át a készítőnek. 

Az ünnepségre a Parlament kupolatermében kerül sor. Informátorunk szerint állami megrendelésre ilyen kedvező áron ember emlékezet óta nem érkezett ajánlat, így ezt nem lehetett kihagyni.

2013. június 29., szombat

Nemzeti büszkeség

A minap a neten turkáltam, és mivel már jó ideje piszkálja a csőrömet, hogy mi a büdös franctól jobb valami, amit "nemzeti" cimkével látunk el, mint ha egyszerűen tudomásul vesszük, hogy van, és hogy magyar. 
Elképedve döbbentem rá, hogy a Google a "nemzeti" szó beírására 17.800.000 bejegyzést hozott fel, és ezek közül az előkelő 11. helyen a Nagy Magyar Dohánymutyi Zrt áll. Vajon miért?


És azt is meglepve láttam, hogy létezik Nemzeti Cirkusz is. Először azt hittem, valami publicisztika lehet, és hogy már megint beelőzött valaki, és lenyúlta az ötletemet, de nem. A Nemzeti Cirkusz leánykori neve Fővárosi Nagycirkusz volt, de erőszakkal nemzetivé tette valami elmebeteg, aki jó pénzt keres ezzel az elnevezéseket megváltoztató agyrémmel. Undorítóak!

2013. június 22., szombat

Kullancsriasztás

Figyelem! Az árvíz levonulása után elszaporodtak a kullancsok, és egyéb vérszívók. 

Az ántsz közleménye szerint az élősködők súlyos károkat okoznak, ezért minden polgár tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy maradéktalanul eltávolítsa őket környezetéből. 

A védekezéshez használható szer recept nélkül és ingyenesen lesz elérhető 2014. májusában az ország egész területén. 

Saját érdekében ne mulassza el az intézkedést!

Legény a gáton

A miniszterelnök legény a gáton
Miniszterelnökünk, minden magyarok vezetője kivette részét az országunkon pusztító erővel végigsöprő árvíz elleni védekezésből. Tette ezt teljesen önzetlenül, hivatástudatból és/vagy elhivatottságból. Erejét megfeszítve, éjt nappallá téve dolgozott. Ja, nem... nem töltött homokzsákot, mint a mocskos balliberális, ingyen reklámot kereső politikai riválisai! Dehogy! Ő irányította a bonyolult szervezési munkálatokat, utasításokat adott ki, és egyhuzamban tájékoztatta népét az eseményekről. A sajtó természetesen spontán követte őt, és minden létező média felületről Vezetőnk gondterhelt, ám igen határozott arca ragyogott ránk. Természetesen közpénzből, és kicsit sem kampány célzattal. 

A felcsúti Maradona hű maradt önmagához, és a szabályokhoz, melyek szerint "a leírt szavak felolvasandók". Hol van már a szónoki képesség, hol van már az őszinteség? Annyit hazudott már a kedves Vezető, hogy még egy olyan egyszerű mondatot sem képes papír nélkül elmondani, amely arról tájékoztat, hány embert kellett adott területről kiköltöztetni a biztonsága érdekében. 

Annyira szánalmas volt a teljesítménye, hogy ép ésszel  felfoghatatlan, miért hisznek neki annyian, amennyien.

A magyar katasztrófa elhárítás jól vizsgázott. A zsidózó tűzoltóktól eltekintve minden rendben volt. De aki azt hiszi, hogy ehhez orbánnak bármi köze volt, az nem épelméjű.

2013. június 19., szerda

Horn Gyula emlékére

Ma meghalt Horn Gyula.

Az egészen fiatalok nem biztos, hogy tudják: neki köszönhető a Magyarországot a demokratikus Nyugattól elválasztó fal lebontása. Ezzel hozzájárult a volt Kelet,- és Nyugat-Németország egyesítéséhez, amiért a német nép, és a mindenkori német kormányok tisztelték, és szerették Őt.

Az MSZP-SZDSZ kormány miniszterelnöke volt 1994-1998 között. Bár a fidesz, és a jobboldali pártok mindenféle pufajkásnak elmondták, Horn Gyula példát mutatott demokráciából és emberségből. Bár kormányának 2/3-nál nagyobb többsége volt, soha nem élt vissza a lehetőségeivel, sőt akkoriban 4/5-ös többségre lett volna szükség mondjuk egy alaptörvény (skic: kisbetű nem véletlen) megalkotásához, illetve elfogadásához. Mr. orbán! Ajánlom figyelmébe Horn Gyula önkorlátozásra és konszenzusra  való képességét, emberségét és szerénységét. Ön mindenhez ért, vagy legalább magáról ezt hiszi, és ez sajnálatosan ennek ellenkezőjére utal. 

A HVG cikke Horn Gyuláról


2013. május 28., kedd

Nincsen pénzem, csuhajja!

Emberek, ennél lejjebb talán már nincs is! Kidobom a kisrókát ettől az egész bagázstól! Ezt nézzétek, és okuljatok! 

Orbán Viktor, a szegények megmentője, minden magyarok vezetője, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalkotója - végre megkapta, amit megérdemelt. Nóta született hőstetteiről, jóságáról, igazságosságáról és tökéletességéről. Íme!

Debrecenbe kéne menni

Farkasok és bárányok
A minap a magyarok vezetője tiszteletét tette a cívis városban, Debrecenben, ahol is részt vett a Magyar Református Egység Napja, valamint a református kollégium  fennállásának 475., és a Dóczy Gimnázium 175. éves jubileuma alkalmából rendezett ünnepségen. Beszédet is mondott, ahogy az már csak lenni szokott.

"A kormányfő beszéde elején utalt Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének az istentiszteleten mondott szavaira, amikor a dzsungel törvényét idézve a püspök Maugli szavaival kijelentette: "egy vérből valók vagyunk, te meg én".

"Maugli így folytatta: farkasok vagyunk" - szőtte tovább a gondolatot beszédében Orbán Viktor, ami - mint kifejtette - azt jelenti: az erősek összefognak, a gyengék széthullanak. A miniszterelnök szerint ezért tekintik a választási eredményt társadalmi szerződésnek, amely megalapozta a nemzeti együttműködés rendszerét, mert "az erősek összefognak, a gyengék széthullanak"." (részlet a Népszabadság cikkéből)

Szóval így. Farkasok, akik a nemzeti együttműködés rendszerében dalolva vesznek részt. Én nem akarok farkas lenni, szívesen maradok inkább ember.

A bárányok pedig hallgatnak.

2013. május 20., hétfő

A szocialista Magyarországért - mindegy, kinek a segge (?) ...

Herr Pöttering, félek, egyszer még szégyellni fogja...
Egy email landolt a postaládámban. Talán Te is megkaptad már, de ha mégsem, akkor itt az alkalom, hogy megismerd a Magyar Népköztársaság elismert állampolgárainak névsorát, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Egykori kitüntetettek és kapott érdemrendjeik:

    A Szocialista Magyarországért kitüntetést kapták:

    Dr. Schmitt Pál elvtárs, a MOB elnöke, több évtizedes szocialista sportvezetői munkájáért és nemzetközi  érdeklődést kiváltott tudományos munkásságáért
    Kövér László elvtárs, az MSZMP Párttörténeti Intézet munkatársa, két évtizedes ideológiai kutatásaiért
    Tarlós István elvtárs, tanácstag, a III. kerületi tanács városfejlesztési bizottságában kifejtett munkásságáért
    Bakondy György elvtárs, az Országos Védelmi Bizottság párttitkára


A Munka Érdemrend arany fokozatát kapták:

    Semjén Zsolt elvtárs, az Országos Egyházügyi Hivatal titkára
    Demján Sándor elvtárs, a Gorsium ÁFÉSZ elnöke
    Csányi Sándor elvtárs, az OTP V. kerületi fiókjának vezetőhelyettese
    Áder János elvtárs,  Csorna város pártbizottságának másodtitkára


A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapták:

    Széles Gábor elvtárs, az Ikarus üzemi pártbizottságának tagja
    Orbán Győző elvtárs, a Gánti Ércbányák nyugalmazott párttitkára
    Pokorni Zoltán elvtárs, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára
    Pozsgay Imre elvtárs, a Hazafias Népfront elnöke
    Rogán Antal elvtárs, a Sárvári Gimnázium KISZ-bizottságának titkára


   A Munka Érdemrend bronz fokozatát kapták:

    Hoffmann Rózsa elvtársnő, gimnáziumi tanár
    Lázár János elvtárs, Hódmezővásárhely város tanácsának tagja
    Kósa Lajos elvtárs, a Debreceni Városi Tanács előadója
    Szíjjártó Péter elvtárs, Győr város tanácsa ifjúsági bizottságának tagja
    Matolcsy György elvtárs, minisztériumi előadó
    Vona Gábor elvtárs, az ELTE KISZ-alapszervezet titkára
    Selmeczi Gabriella elvtársnő, a Budaörsi Szocialista Nőszervezet tagja
    Deutsch Tamás, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója

Az esetleges tévedésekért természetesen nem vállalok felelősséget. Miért pont én?

2013. május 18., szombat

Ásd el magad, most!

A trafik színei érdekes képzetet keltenek...
Blogunk szerkesztősége kormányközeli forrásból részleteket tudott meg a szociális temetésekkel kapcsolatos tervekről. 

Az információ szerint a temetésekhez szükséges eszközöket a rászorulók - miután kérelmüket az illetékes önkormányzatnál felálló CSMTEB (Csináld Magad Temetést Elbíráló Bizottság) jóváhagyta - a Nemzeti Dohányboltokban vehetik át. 

Az ásókhoz, és talicskákhoz ízléses, zöld színű gumikesztyűket biztosítanak, ami jól jöhet a halottak lemosdatásánál. A gumikesztyűket a hozzátartozók megtarthatják a temetés után is.

A Nemzeti Dohányboltokban kézikönyvet kapnak a családtagok, sőt az idősek és/vagy betegek is. A kézikönyvből elsajátítható minden hasznos ismeret, amire csak szükség lehet egy temetés során. Ha a rászoruló vállalja, hogy amikor az idő elérkezik, eltemeti magát, ún. "Ásd el magad!" felszerelést kap.  
A felszerelés tartalmaz ásót, gereblyét, három pár gumikesztyűt, továbbá egy fejszét, amivel a koporsóba fekvés után a saját magát eltemető ember - ha szükséges - halálos csapást mérhet a koponyájára. Amennyiben öntemetés nélkül hal meg, az örökösöknek természetesen vissza kell szolgáltatnia a szerszámokat, de a gumikesztyűt megtarthatják, hogy a portájuk rendbetételénél használhassák ezeket.

*****

A fenti sorok természetesen csak morbid iróniának tekintendők. Nézzétek el nekem, hogy ezt a módszert alkalmaztam, de mentségemre szolgáljon, hogy az ötlet annyira elképesztő mivolta miatt úgy éreztem, MUSZÁJ írnom a témáról. 

A halott lemosdatását elődeink természetesnek tartották, és sokak szerint ez a tevékenység segít a gyász feldolgozásában. Igen, lehet, hogy természetes volt, de inkább azt hiszem, sokan akkoriban is anyagi okok miatt választották ezt a módszert. És ez nagyon szomorú. 

Tisztelt kormányunk figyelmébe ajánlanék egy sokkal emberibb, és tisztességesebb megoldást a rászorulók terheinek enyhítésére. Tessenek talán olyan gazdasági környezetet teremteni, hogy kis hazánkat ne kerüljék el a befektetők, hanem inkább tömegével hozzanak ide beruházásokat. Az így létrehozott munkahelyeken pedig fizessenek tisztességes bért a dolgozóknak! Biztos vagyok benne, hogy akkor nem kényszerülnének tízezrek olyan megalázó helyzetbe, amilyenbe manapság kényszerülnek.

Vagy ez nem cél?

2013. május 10., péntek

Orbán Viktor bűnözőkkel barátkozik

Államférfiak
"A Mediaset néven ismert korrupciós ügyben az ügyészség azzal vádolta Berlusconit, hogy cége az Egyesült Államokban 470 millió dollár értékben vásárolt amerikai televíziós sorozatokat off-shore cégeken keresztül. A szerződésekben azonban hamis összeget tüntetett föl, hogy elkerülje az Olaszországban fizetendő adót. Az első fokú ítélet tavaly hat évig tartó eljárást követően született meg. " Tovább...


És akkor ne beszéljünk a prostikról, a fiatalkorú lányok társaságában tartott orgiákról és egyebekről...

Hogy is van ez? Madarat tolláról, embert barátjáról? Másképp kérdezem. A te bűnöződ rossz bűnöző, az én bűnözőm nem bűnöző? Vagy netán a sorozatos adócsalás nem bűn?

Félek, hogy a fidesz IGAZÁN sokat tanult Berlusconitól.

2013. május 6., hétfő

Mutyikáim

Blogunk első kézből szerezte meg a Nemzeti Dohánymutyi Zrt. által forgalmazandó cigaretta, a Mutyifilter csomagolásának terveit. Jelezzük, hogy némi plágium jelei körvonalazódnak, hiszen egy hasonló ötlettel az Mszp-s Szanyi Tibor állt elő. 

A képviselőről tudni lehet, hogy időnként igen vitriolos stílusban bírálja pártunk és kormányunk tevékenységét, sőt egy alkalommal nem átallotta középső ujját felmutatni a jobbikos képviselők felé, akik hozzászólása alatt folyamatosan inzultálták őt. Az eset után a Ház elnöke több, mint százezer forintos büntetést szabott ki - na nem a jobbikosokra, hanem a renitens képviselőre. Szanyi láthatóan nem tanult az esetből, hiszen ma olyan interpellációt akart elmondani a "trafik tender" kapcsán, ami kövér lászló szerint egyenesen az Országgyűlés méltóságát sértette volna, amit egy valamire való (nem t'om mire) való Házelnök nem engedhet meg, különösen nem a demokratikus Magyarország miniszterelnökének egyik legjobb barátja.

Miután - vagy mielőtt, erre nem igazán emlékeznek a szemtanúk - kövér bejelentette, hogy a hozzászólás elmondását megtagadja, felszólította a zúgolódó honatyákat, hogy ne óbégassanak. Így. Ezek után a fidesz szóvivője elmondotta volt, hogy bizony, bizony, a stílus maga az ember.

Hát, mi is így gondoljuk.

2013. május 5., vasárnap

Ne azt figyeld, amit mond!

bayer zsolttal édes egyetértésben... Csókot!
Ezekben a percekben beszél orbán viktor a Zsidó Világkongresszuson (az a mocskos szemét kommunista-bérenc ATV élő egyenesben közvetíti).

Innen üzenem neki, hogy tök mindegy, hányszor mondja ki az "erkölcsi kötelesség" szavakat. Ezek csak szavak. Az ő esetében - mint tudjuk - nem az számít, amit mond, hanem az, amit tesz. Ezek nem Isten igéi, hanem orbán szavai. 

Talán már a memóriája sem a régi!

2013. május 2., csütörtök

Ne bántsátok kicsi Lajost!

a kocsis máté - hajléktalansági, titkosszolgálati, valamint mocskos-lejárató-kampány szakértő - ismét drámai bejelentést tett. Eszerint a 2010-es választási kampányban valamikor, valaki egy alantas lejárató videót tett közzé, amely kósa lajosra nézve méltatlan, és ocsmány állításokat tartalmaz. 

Egy. 
Ki a f@sz az a kósa lajos, aki ellen nem lehet a jól bevált - akár igazságtalan és hazug - lejárató eszközöket bevetni? Minden egyes balliberális politikus ellen folyt már ilyen kampány, sőt a mai napig is ömlik a sz@r minden kormányoldali forrásból. Tehát, barátocskáim, kuss legyen!

Kettő. 
Mi a f@szról fecseg ez a máté már megint marhaságokat? A kósa-videó még 2007-ben készült, azaz köze nem lehet a Laborc elleni hadjárathoz, amit most a fidesz folytat, és amelyen keresztül természetesen Gyurcsány frakkját szeretnék már végre elkapni. 

Három. 
Kósát egyébként nem kell videókkal lejáratni, lejáratja magát a hülye szövegével. A Gödel tétel, meg a nagy számok törvénye! Röhögnöm kell! Valószínűleg ő maga sem érti, amit összehablatyol. Hála Istennek, hogy nem maradt matektanár! A politikai tevékenységével is mérgezi az ifjúságot, de legalább nem zavarja össze az agyukban a matek ismereteket.

Eddig volt a magyar igazság, és most jön a ráadás: Ne finnyáskodjon már a fidesz, és ne rinyáljon, mint egy csapat kiscsoportos óvodás! Épp ideje, hogy férfiasan állják a mocskolódó, lejárató célú kritikákat. Egyszer végre kapják már vissza, amit számolatlanul osztottak eddig mindenkinek, aki nem fújt egy követ velük!

P.S. Kedves, hűséges olvasóim! Elnézéseteket kérem, de tudjátok a stílusbeli példa ragadós. Dajcstomi, és társai mutatják az utat, hogyan lehet kulturálisan olyan mélyre süllyedni, ahonnan a bányászbéka valaga egy távoli fekete lyuknak látszik a világmindenség egén.

2013. április 30., kedd

Lázár János és az igazság (kac....kac...)

Becsületrendet neki!
Ma reggel az ATV-n láttam lázár jános nyilatkozatát a trafikbotránnyal kapcsolatban. 

Röhögnöm kell, hogy milyen pofátlanra, ugyanakkor milyen erőtlenre sikeredett a magyarázkodás!

Többek közt azt állította ez a jóember, hogy őt soha nem érdekelte, hogy ki, kinek a barátja! Azért vicces ez a közlés, mert a fidesz - beleértve lázárt is - mással sem foglalkozik immár 11 éve, mint azzal, hogy az MSZP politikusok ki mindenkivel bratyiztak szennyes anyagi haszonszerzés céljából.

Erről a helyről üzenem lázár jánosnak, hogy emlékezzen, amikor majd fordul a kocka, és kiderül, hogy a haverja - aki a trafiktörvényt "megalkotta" - tulajdonképpen a szervezett bűnözés kiemelkedő alakja. 

Mert - az utóbbi három évben ehhez szoktattak hozzá bennünket - bármi kiderülhet bárkiről, sőt annak az ellenkezője is. 

Ahogy orbán mondaná, csak nagyon kell akarni!

2013. április 23., kedd

Mocsok

Hányingerrel küszködök, és lassan eljutok odáig, hogy undorral kapcsolom be a tévét, vagy a rádiót. Emberek, kapjatok magatokhoz! Tiszta erőből beindult a fidesz választási úthengere. 
Ha nem vettétek volna észre, a demokratikus ellenzék bénázása mellé bevetette a jobboldal a "titkosszolgálati atombombát". 

Úgy fest, Szilvásy Györgyöt nem tudták lesittelni a gesztenyefás ügyletei - Úristen, ez is mekkora gagyi volt, és mekkora feneket kerített neki a kormánypárt - miatt, elővették - minő érdekes, pont most, amikor Bajnaiék országjárásba kezdtek, Mesterházi bevágta a durcit, Bokros színrelépett, tehát egyébként is elég sz@r az ellenzéki helyzet - a Laborcz ügyet. 

Viktor, ne fossál már ennyire! Nem kéne ennyire lealjasodni! Minden "törvényes eszköz" megvan már a győzelmedhez, vagy ha nincs, majd a jogászaid megoldják, oszt' jónapot! 
Miért, hogy már megint a magyar nemzet postaládájába fújt be egy iratot a kósza (nem, nem selypítek, kivételesen nem a debreceni főmuftiról szól a nóta) szél? Miért, hogy a jobbikosból fideszessé vedlett - hajléktalan-szakértő, továbbá nemzetbiztonsági guru -  máté gyerek pofátlan magabiztossággal nyilatkozik olyasmiről, amit még semmiféle bizonyíték alá nem támasztott? Miért, hogy mégis az az érzésem, hogy Szilvásy körme alatt a kosz is többet ér, mint ti így együtt?

Jobb lenne, ha Mesterházi is visszavenne egy kicsit az arcából, és nem nyilatkozna a Laborcz ügyben addig, míg a vizsgálat le nem zárult. Miért hagyja, hogy a fidesz ismét hülyét csináljon az MSZP-ből? Vegye tudomásul azt is, hogy Bajnai népszerűbb, mint ő, és ahhoz, hogy belőle miniszterelnök legyen, bizony még nőnie kell.

Édes Istenem! Mi lesz itt még 2014-ig? Mennyi mocskot zúdítanak még a nyakunkba keresztény magyar testvéreink, tiszteletre méltó vezetőink? Reméljük, hogy egyszer még ők is megkapják, amire rászolgáltak.

2013. április 5., péntek

Április 4-e, a felszabadulás napja

Mivel ma már nem divat beszélni erről a napról, úgy döntöttem, én beszélek róla.

A legenda szerint 1945-ben, ezen a napon takarította ki a Vörös Hadsereg Magyarországról a nácikat. Sajnos nem végeztek tökéletes munkát, mert valahogy mégis itt maradtak, bár bíróság mondta ki, hogy nem is azok, aminek látszanak. A jobbikról és táboráról van szó természetesen, ha valakinek kétségei lennének.
Ki-ki kérdezze meg a szüleit, ha legalább nekik elhiszi, amit mondanak. Ha nem, maradjon tudatlanságban, most úgy is ez a menő! 

Amúgy legalább két ember biztos felszabadult tegnap este. Kálmán Olga a Péterfalvi Attila ombudsmannal készített riportja során elemében volt, és jól megfing@tta a kliensét. A magyarázhatatlant nem lehet megmagyarázni, bár az alany nagyon igyekezett. 


A másik felszabadulás is parádés volt. Fiala végre elérte azt a színvonalat, amit elvártam tőle. Sikerült kellemes meglepetést okoznia a Schmidt Máriával (kommunista terrorszakértővel, vagy kommunista-terror szakértő? na mindegy, a helyesírás soha nem volt erősségem, ebben smittpalibácsira hasonlítok) szemben aratott kiütéses győzelmével. Kétségkívül elismerésre méltó módon igyekezett a vendég hárítani a kérdéseket, de rohadt kevés sikerrel. 

A videót egyelőre nem töltötték fel a honlapra, de nagyon remélem, hogy hamarosan megnézhetitek! Tanulságos, az tuti.

Gratulálok Kálmán Olgának és Fiala Jánosnak!

2013. március 29., péntek

Megvédjük a nyugdíjakat

A nyugdíjvédelmi megbízott asszony - selmeczi gabriella - sajtótájékoztatóján tett bejelentés értelmében végre megszületett a megoldás a nyugdíjak értékének megőrzésére vonatkozóan. 

Április 2-án tárgyalja meg a kormány a törvényjavaslatot, amelyet várhatóan április 3-án már el is fogadhat az Országgyűlés. A tervezet értelmében 2013. július 1-jétől a 65 éves állampolgárok átkelhetnek az úttesten piros jelzés alatt. A kedvezmény 2014. január 1-jétől tovább bővül, amikor is a szépkorúak csak a piros jelzés alatt mehetnek át a túloldalra. 
A kormány számításai szerint az  intézkedés jelentősen javítja majd a nyugdíjkassza egyenlegét.


2013. március 24., vasárnap

Mindenki izé!

Magyarország - értsd: Micimackó barátai és üzletfelei - visszautasítják, hogy az egész világot behálózó liberál-bolsevik-zsidó-buzi-szingli hordák rossz hírét keltsék népünknek, amely megbűnhődte már a múltat s jövendőt egyaránt. 


Az alábbiakból világosan megláthatjátok, milyen izé mindenki a magyarokkal szemben. Fujj, undorító, és visszataszító a viselkedésük! A kormányszóvivő nyilatkozatait először blogunkban olvashatjátok egy csokorba gyűjtve.

Kormányszóvivői nyilatkozat

Visszautasítjuk, hogy bárki beleavatkozzon gazdaságpolitikai elképzeléseinkbe, no pláne, hogy kritizálni merészelje azokat! Nem kellett a rohadt IMF pénze, naugyehogyláttyátok?! Megoldottuk. Ja, hogy ezzel  persze úgyszintén növeltük az ország hitelállományát? És akkor mi van? Amikor a devizában kibocsátott kötvényeket - devizahiteleket -  kamatostul vissza kell fizetnünk, a lakosságnak az a része, akinek ez nem tetszik, nagyjából már alulról szagolja az ibolyát, vagy olyan öreg lesz, - reméljük - hogy a hamut is mamunak mondja. Mi pedig - hoffmann rózsi nénivel karöltve - kineveljük a saját embereinket, akik a saját szájukból is segget csinálnak, ha anyagilag megéri nekik. És higgyék el hölgyeim és uraim, van az a pénz, amitől megéri!

Visszautasítjuk, hogy a német gyerekek agyát mossák a német köztévében ahelyett, hogy szóról szóra átvennék a magyar távirati iroda híreit, és az igazságot mutatnák be! Amint Magyarországnak módjában áll, rendet teremt a német sajtóban is, de sajnos erre még várni kell egy kicsit.

Visszautasítjuk, hogy a március idusán autóikban rekedt emberek által kitalált rémhíreket terjessze a sajtó! A kormány a helyén volt, a katasztrófát megvédtük az elhárítástól, és nem haltak meg annyian, mint Gyurcsány tüzijátéka alatt.  A magyarok vezetője saját szemével győződött meg az utak állapotáról a hóvihar után két nappal. Belügyminiszterével együtt álruhába öltöztek, bejárták az országot, felvettek két határon túli magyart az autójukba, és mindennel meg voltak elégedve, kivéve a lakossággal, aki felelőtlenül viselkedett.

Visszautasítjuk, hogy mindenki beleavatkozzon a kormány kitüntetés adományozási gyakorlatába. A miniszternek nem feladata, hogy ismerje a kitüntetésre javasolt személyek tevékenységét, továbbá nem feladata az sem, hogy az őt megvezető munkatársaitól megváljon. Senki sem várhatja el a minisztertől azt sem, hogy teljes körű vizsgálatot rendeljen el a botrányos kitüntetés körülményeivel kapcsolatban, és minden érdemtelentől visszakérje a díjat.

Visszautasítjuk, hogy bárki magyar nemzeti lobogót égessen! Más nemzetek, nemzetközösségek lobogóját elégetni, más kisebbségeket gyalázni, provokálni, más országok vezetőit sértegetni pedig kizárólag nekünk, magyaroknak van jogunk. 

Visszautasítjuk, hogy tőlünk bárki, bármilyen vonatkozásban bocsánatkérést, de legalább egy ahhoz hasonló, kevésbé megalázó "elnézéstkérek,tebarom" nyöszörgést elvárjon! 

Összefoglalva tehát a kormány álláspontja a következő: mi, magyarok, - Európa legmagyarabb nemzete - bármit megtehetünk, a többiektől pedig elvárjuk, hogy ezt tiszteletben tartsák. 

Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Kérdés, hogy ki Jupiter, és ki az ökör?

2013. március 15., péntek

Kicsi Lajos és az alkotmányosság

Egész egyszerűen ég az arcom. 

Ez a manus elképesztő! Képes volt harminc másodpercig annyira összezavarni, hogy már-már elhittem, totál hülye vagyok. A tudományosnak tűnő fejtegetés azonban rövid úton zavarodott magyarázkodássá silányult, amit lassan megszokunk lajosunktól. Úgy fest, ő a fidesz ügyeletes magyarázkodója, bár szerintem idő kérdése, és észreveszik, hogy már ez sem megy neki. 

Szóval hallgatom az ipsét. Időnként rám jön a röhögés, aztán a hisztérikus zokogás.

Az alaptörvény negyedik módosítása kapcsán felvetődött hazai, és külföldi aggályok alaptalanságát szerette volna cáfolni azzal az irgalmatlan zagyvasággal, amit kín-szenvedés árán sikerült magából kisajtolnia.
Mindenképpen szerettem volna megérteni mondandója lényegét, ezért többször is megnéztem a róla készült videót. Sajnos nem jutottam közelebb a lényeghez, ezért úgy döntöttem, hogy nem lacafacázok, szóról szóra leírom a szöveget. 

Vizuális típus vagyok, talán ez a módszer segítségemre lesz abban, hogy megragadjam a vezérfonalat, és mégis csak felfogom a csökött agyammal azt a magasröptű értekezést, amit kicsi lajos csak úgy csikkzsebből előrántott. Jelentem, kudarcot vallottam. A szöveget leírva sem tudtam az alkotmányosságra vonatkoztatva értelmezni. Arra azonban rájöttem, hogy lalikánk sem a régi. 

Akit érdekel, az megnézheti a videót, és elolvashatja annak teljes szövegét is. Nézzétek el nekem, ha nem tudom érzékeltetni az öööö-zést, és a hosszú másodperceknek tűnő csendeket, amelyeket csak lali agyának lázas zakatolása szakított félbe néhány alkalommal. Minden esetre igen tanulságos előadás. 

Jó szórakozást mindenkinek!

Íme, nézzétek saját szemetekkel, és halljátok saját fületekkel a csodálatos fejtegetést


Olvassátok el az - nem tudom, minek nevezzem? beszéd? interjú? közlemény? - ... izé szó szerinti leiratát, és ha megértitek a lényegét, kérlek osszátok meg velem!

"Eddig minden Alkotmánybíróság - illetőleg köztársasági elnök - azt az álláspontot tette magáévá, hogy az Alkotmányt az Alkotmánybíróság alkotmányossági szempontból nem vizsgálhatja. Az Alkotmányt egyedül eljárásjogi szempontból vizsgálhatja, tehát azt nézheti meg, hogy betartották-e az Alkotmány megdöntésénél a Házszabályt és az Alkotmány elfogadására vonatkozó speciális jogszabályokat. Most is ez a helyzet. Hiszen még az Alkotmány aláírása előtt az Alkotmány nem lép életbe. Namármost. 
Ha az Alkotmánybírósághoz ezért az elfogadás és az aláírás előtt az Államfő az Alkotmánybírósághoz fordul, akkor maga sem érti meg az Alkotmányt. Továbbá az Alkotmánybíróság semmit nem mondhat, csak azt, hogy természetesen elutasítom, sőt Sólyom Lászlónak kell először az asztalt vernie, hogy az általa is megalkotott Alkormánybírósági állásfoglalások szerint ez képtelenség. Ezt mindenki tudja. Na most akkor, ha viszont az Alkotmány elfogadása után fordulnak az Alkotmánybírósághoz, ott már csak annyi a különbség, hogy az alkotmánybírók az Alkotmányt az Alkotmánybíróság eddigi határozatainak megfelelően bele is foglalja magába, hogy az Alkotmányt csak eljárási szempontból vizsgálhatja az Alkotmánybíróság. Tehát előtte azért nem lehet fordulni, mer' Alkotmányellenes, utána meg végképp az. Tehát nem változik a helyzet. Ezér' mindenki, aki, aki ezt követeli, az, az szembeköpi,
egyébként Sólyom László esetében, hogyha ezt valóban követeli, akkor saját munkásságát köpi szembe, mert egyébként az ő általa vezetett Alkotmánybíróság alakította ezt az alkotmányos rendet ki a láthatatlan Alkotmányra vonatkozóan. Ezt mindenki elfogadta. Nem emlékszem olyan felvetésre, aki azt mondta volna,  hogy az Alkotmányt is vizsgálhatja alkotmányellenesség szempontjából az Alkotmánybíróság, ami egyébként fogalmilag is külön értelmetlen, mert egy szöveg lehet ugyan ellentmondásos, de .... a... az egy nagyon-nagyon messze vezető  informatikai, matematika-elméleti probléma, hogy a Gödel tételt lehet e az Alkotmányra alkalmazni, vagy sem. Tehát ilyen felvetést egyébként nem is hallottam még. Tehát csak azt akarom mondani, hogy természetesen az emberi tudás elég gazdag ahhoz,hogy ismerje azt a problémát, amit a Gödel tétel már egyszer már matematikai formába öntött és megfogalmazott, annak az a lényege, hogy nem lehetséges olyan rendszert megfogalmazni, amiben nem lehetne a rendszerben olyan harmonikus állítást 
megfogalmazni, amit kivezet a rendszeren, és sosem lehet bebizonyítani, hogy az igaz e, vagy hamis. De ez egy nagyon bonyolult elmélet, magyarul elvi lehetősége megvan, hogy az Alkotmány az önmagában alkotmányellenes legyen, de egyébként ez egy teljes képtelenség... olyan  szervezeti, filozófiai probléma,  amivel senki nem foglalkozott, ez nem elméleti, hanem primitív - nyugodtan mondthatom primitív -  napi politikai érdekek mentén fogalmazták meg, ott pedig nettó alkotmányellenes minden olyan felvetés, hogy
az Alkotmányt  alkotmányellenesség szempontjából   vizsgálja meg az Alkotmánybíróság."

Azoknak, akik hozzám hasonlóan még az életben nem hallották Gödel nevét, az alábbi néhány sor (Wikipédia) támpontot nyújthat. Aki pedig megérti ennek a néhány sornak a lényegét, az tuti megértette lajos szövegét is. Gratulálok neki!

"Kurt_Gödel

Az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Brünnben (ma Csehországhoz tartozó Brno) született 1906. április 28-án. Apja, Rudolf Gödel, egy textilgyár igazgatója, anyja Marianne Gödel (született Handschuh) volt. A német anyanyelvű családban a kis Gödelt állandó érdeklődő kérdései miatt Herr Warumnak („Miért úr”) hívták. Német nyelvű általános és középiskolába járt, ez utóbbit kitüntetéssel fejezte be 1923-ban. Eleinte a nyelvek, később a történelem és a matematika érdekelte.

Leghíresebb eredménye a nemteljességi tétel, ami azt állítja, hogy minden ellentmondásmentes rekurzívan felsorolható axiómarendszer, ami tartalmazza a természetes számok axiómarendszerét, nem teljes, azaz, vannak eldönthetetlen problémái. További nevezetes eredményei a teljességi tétel, ami szerint minden ellentmondásmentes elméletnek van modellje, valamint az, hogy a halmazelmélet axiómarendszereiben nem lehet megcáfolni sem a kiválasztási axiómát sem a kontinuumhipotézist.

Minden idők egyik legnagyobb logikusa volt. "

2013. március 7., csütörtök

Matolcsy megmenti a Jegybankot

Annyira hülyék vagytok, hogy azt hittétek, orbán fölött győz a józan ész, és mégsem matolcsyt küldi a Jegybank élére! 

Még mindig nem ismeritek a Vezetőtöket? Hány év kell még a gyenge elméteknek, hogy befogadja és feldolgozza az információkat? 
Na mindegy! Lesz még itt meglepi bőven, de ne sírjatok,  ha a gatyátok rámegy az árfolyam-játékra! 

Sokszor mondtam, de úgy látom, még mindig nem elégszer: ezt kaptuk, mert megérdemeltük!

2013. február 22., péntek

A zagyva

Ősmagyar tulok

A magyar honatyák igazi bunkó módon beszélnek honanyáinkkal és egymással. A magyar emberek pedig már fel sem szisszennek.

A zagyva nem csak lecigányozta az LMP képviselőnőjét, - miközben magát fehér embernek nevezte - de ráadásul az arcába hörögte, hogy azért egy kóbor numerára hazavinné, mert ő már csak tudja, hogy sötétben minden tehén fekete.

Hogy erre selmeczi képviselőasszonynak, és díszes elvtársainak egy büdös szava sem volt, az már meg sem lep. De szent schiffer andrás, Osztojkán Ágnes volt frakcióvezetője is hallgat, mint az a bizonyos, bűzös dolog a gazban.

Azonban annál nagyobb a zajongás a székely zászló ügyében. A "magyarok", a fidelitas-szal egy kórusban kinyilvánítják, - mert hogy most már ott tartunk, hogy az a magyar, ki sz@rt kavar - hogy nem tűrik el a román államtól, hogy faji, vallási, vagy akármilyen alapon megkülönböztesse a kisebbségek csoportjait. Esetünkben a székelyeket. 

Most akkor magyarázza már el valaki, hogy mi abban a faji megkülönböztetés, hogy a románok nem repesnek attól, hogy a székely zászlót kitűzzék az állami hivatalokra?! És ha ezt faji megkülönböztetésnek tekintjük, akkor nem pont a székelyek akarják magukat ezzel megkülönböztetni a többségi lakosságtól? Aztán vaj'h mi célból? Egyébként nem tudják a románok, hogy Székelyföldön székelyek élnek? Vagy mi az értelme ennek az egész cirkusznak, hacsak tényleg nem a területi autonómiára való törekvés? Rómában tégy úgy,  mint a rómaiak. Romániában pedig úgy, mint a románok. Azaz - a gyengébbek kedvéért, akik ezt félre akarják értelmezni - kövesd annak az országnak a törvényeit, amelyikben élsz! Vagy költözz el! Ez ennyire egyszerű. 

Ha pedig kikérjük magunknak, hogy megkülönböztessenek minket faji hovatartozásunk, vagy származásunk miatt, akkor talán kérjük ki azt is, ha másokat cigányságuk, zsidóságuk, vagy netán homoszexualitásuk miatt megbélyegeznek, vagy nyíltan sértegetnek. Különösen akkor, ha a sértegető egy országgyűlési képviselő. 

Vágjunk vissza a saját származásával! Dörgöljük az orra alá, amikor csak tehetjük, hogy meggyőződésünk  szerint közeli rokonságban állhat az orángutánokkal, bár nem akarnám megsérteni az orángutánokat.

2013. február 14., csütörtök

A vég kezdete

Jóindulat és szakértelem sugárzik
az ÁSZ tagjainak arcáról
Hát, ezt kaptuk, mert megérdemeltük. Ha 2014-ben nem szedjük össze magunkat, akkor soha többé normális országban nem élhetünk. 
A gyerekeink, unokáink lebutítva, leigázva fognak élni, és visszasírják a rendszerváltás előtti korszakot, mert a mostani még annál is brutálisabb. 

Számvevőszéki vizsgálat folyt a Simor-féle Jegybankban, ahogy viszonylag sűrűn megtörténik ebben az intézményben. Kétévenként szinte biztosan.

Namármost! A napokban lezárult vizsgálatból nem csak az derül ki, hogy Simor törvényt sértett, - közben megvolt a feljelentés, és bírósági tárgyalás is? vagy a Számvevőszék időközben ítélkezési jogot is kapott? Na, akkor tényleg lemaradtam valamiről - hanem az is, hogy a korábbi Számvevőszéki vizsgálatok semmit sem értek. Mindenki hülye volt eddig, vagy bűnrészes, ha nem tárta fel azokat a súlyos hibákat, amelyekkel most előálltak. Vagyis a korábbi Számvevőszékben hülyék, vagy bűnözők ültek. Netán megint valami új szabályt kellett volna 2010-ben betartani? Egy akkoriban még nem létező előírás be nem tartását kérik számon Simoron?  Miért nem vizsgálták az MNB működését rögtön a kormányváltás után? Miért hagyták, hogy törvénysértően működjön? Miért Simor fizetésével voltak elfoglalva ahelyett, hogy a munkájában találtak volna fogást? Tán csak nem azért, mert az egészet most találták ki?

Ezektől az ámokfutó, tehetségtelen, rosszindulatú és szolgalelkű csicskásoktól minden kitelik.

2013. február 10., vasárnap

Ami sok, az sok!

Emberek! Ti tényleg hagyjátok magatokat teljesen hülyére venni? 

1400 milliárd forinttal - na, ugye, még elképzelni sem tudsz ekkora zsét! - kevesebb jut 2014-2020 között Magyarországnak az Unió költségvetéséből. Ténykérdés, hogy az egész keret - azaz a szétosztható pénzösszeg - csökken, így hazánk támogatása is. 

hvg.hu
Na de azért az mégis csak - enyhén szólva - durva, hogy a miniszterelnök belemondja az arcomba: az egy főre jutó támogatás növekszik. Na ja. Hogy jött ez ki vajon? Legfeljebb, ha brutálisan csökkent a magyarok lélekszáma, ezért kevesebb részre osztja a tortát! Bár tudtommal ez pont fordítva van. Vagy határon túli magyar testvéreinknek nem jár ebből a tortából? Ebből sem? 

Még szerencse, hogy megkapták az állampolgárságot, hogy legalább szavazhassanak a fideszre. Na akkor lesz csak kettéosztva a nemzet, ha ezt megteszik!

2013. február 8., péntek

Putyin-Orbán találkozó

Ne nézz engem pávának, mert ráfaragsz!
A Külügyminisztérium neve elhallgatását kérő tisztviselője szerkesztőségünk rendelkezére bocsátotta a magyar miniszterelnök és Putyin orosz elnök napokban lezajlott találkozójáról készült kétezer-háromszáz oldalas jegyzőkönyv szerkesztett változatát.

A jegyzőkönyv alapján pályázatot írnak ki egy monumentális mozi forgatókönyvének megírására. A film rendezésével Andy Vajnát bízzák meg, aki megtisztelőnek nevezte a felkérést, és komoly kihívásnak tekinti, hogy eme történelmi eseményt a lehető leghitelesebb eszközökkel tárja a magyar nemzet és a világ közvéleménye elé. 

A jegyzőkönyvből kivonatot készítettünk, és az eredeti példányt köszönettel visszaszolgáltattuk a minisztérium tisztviselőjének, aki természetesen ragaszkodik a pozíciójához. Ezt maximálisan toleráljuk, és ezúton ismételten hálánkat fejezzük ki.

A Putyin-Orbán találkozó jegyzőkönyvének kivonata
(Rövidítések a szövegben: P= Putyin orosz elnök, V= orbán viktor, a magyarok vezetője)

P: Isten hozott, drága, magyar testvérem!
V: Fogadj' Isten, nagy testvér!
P: Akkor talán térjünk a tárgyra. Van-e valami jó híred a paksi atomerőmű bővítéséről? Nekünk adod-e a megbízást!
V: Amit mondtam, megmondtam. A munka a tiéd, nagy testvér!
P: Nem tiltakozik az ellenzéked?
V: Az ellenzékkel nem lesz gond. Kétharmadom van a parlamentben, ők nem sok vizet zavarnak.
P: Nem hőzöngenek a környezetvédők?
V: Dehogy, őket már rég megvettem kilóra!
P: Aztán mit szól ehhez a néped?
V: Hát, velük van egy kis gond... Ők még nem tudnak róla. Tudod, nagy testvér, nálunk annyira nehézkesen megy az egyeztetés! Nyolc millió levelet kell megírnom, aláírnom, és kipostáznom, hogy konzultáljak a zemberekkel. De rajta vagyok, nekem elhiheted, ha mondom!
P: Nos, a teremszolga elkísér a kijárathoz. A pávatánchoz már öreg vagyok, és ma már voltam templomban.

2013. január 16., szerda

Selmeczi, a gyűlölet ellen, most!

"Szajnálom, hogy Ron Webber szegítszégével az emeszpé gyűlöletkampánnyal önti el a zországot!"

Ó, kedvesz képviszelőasszony, drága, tündérkém, minden nyugdíjak védőszentje, eszem a zuzáját! De finnyásnak tetszik lenni mostanság!

Utcai politizálás? Fujj! Negatív kampány? Undorító! Gyűlöletkeltés? Ocsmányság! 

Mi a jó büdös francot csinált az ön drágalátos pártja 8 ellenzéki év alatt, ha nem azt a sok gusztustalanságot, amit felsorolni bátorkodtam?

Tessék szíves lenni Cavintont szedni, mert a memóriájával baj van, ténsasszony!

2013. január 11., péntek

Hantaboys

Vesztegzár a fidesz székházban
Vírusveszély miatt vesztegzár alá helyezték a fidesz Lendvai utcai székházát. 

Mint az köztudomású, Martonyi János külügyminiszter hanta vírussal fertőződött meg. A betegség lázzal, hányással, izomfájdalmakkal  jár, a páciens félrebeszél, ködösít, sőt súlyosabb esetben durván hazudik. 

A Tisztiorvosi Szolgálat munkatársa, aki neve elhallgatását kérte, a következőket mondta el blogunk szerkesztőjének:
"Tekintettel arra, hogy a hanta Európában igen ritka, ám nagyon súlyos betegség, szakértőink komoly kutatásokat végeztek arra vonatkozóan, hogy a külügyminiszter úr fertőzésének eredetét felfedjék. A vizsgálatok döbbenetes eredménnyel zárultak. 

Kiderült ugyanis, hogy a kórt a miniszterelnök terjeszti, aki születése óta magában hordozza a vírust, amely körülbelül a rendszerváltás idején vált aktívvá. Azóta fokozatosan elhatalmasodott rajta, és a betegség ma már sajnos visszafordíthatatlanná vált. A vírushordozó nap mint nap fertőzésveszélynek tette ki közvetlen munkatársait, akik valamennyien el is kapták tőle a kórt. A betegség második áldozata Matolcsy miniszter úr volt, de sajnos jelen van a vírus a fidesz frakció valamennyi tagjában, és a kormányszóvivő úr szervezetében is. 

Bár a kép kissé ijesztő, a miniszter jól van 
A Martonyi úr betegsége kapcsán izolált hanta vírust összehasonlítottuk a többi betegben talált vírussal, és ebből megállapítottuk, hogy a helyzetük válságos. A vírus a hanta sokszorosan mutálódott változata, amelynek egyetlen ellenszere, ha a beteg az egész életvitelét megváltoztatja. Esetükben például a politikai pályáról való lemondás lehetne a megoldás, de amint az látható, erre nem sok esély van. Minden esetre így már érthető, hogy az a sok hazugság, amivel a népet ámították önhibájukon kívül dőlt belőlük. Ez adjon reményt mindenkinek, és valahogy bírjuk ki a 2014-es választásokig. 

Addig pedig tekintsünk a miniszterelnökre, és környezetére úgy, ahogy beteg emberekre szokás.

2013. január 10., csütörtök

Kocsis Máté, a hajléktalanok megmentője

Kocsi Máté (balról a második),
aki  nem rasszista, csak a cigányokat gyűlöli

A melegszívű, dolgos legényke, a kis kocsis máté (sejted, hogy a nevét a címben csak a magyar tanárom emléke miatt írtam nagy betűvel), aki - honnan, honnan nem - szakértője a hajléktalanokkal való törődésnek, ma kemény hangon, és cseppet sem a feszültséget oldandó kijelentést tett.

Azt mondta volt, hogy az MSZP a gyilkosok pártjára állt. Kicsi máté, egyem a bajusztalan arcodat! Ne beszélj már csacsiságokat! 
Ezt pont te mondod? Akinek a főnöke azeri baltás gyilkosokat enged szabadon? Nagyon buta vagy, ha ezt már elfelejtetted. Szedjél Cavintont! Ha annak ellenére mondtad, amit mondtál, hogy eszedbe jutott a bűnötök, akkor még sunyi is vagy.

Sajnálom, ez van. Sajnálom, hogy ezek vagytok.