Levelező tagozat és személyi tolmács

A kormány - ígéretéhez híven -  világszerte egyedülálló rendszert alkotott, amelynek egyik  eleme a polgári levelező tagozat. 

Ennek kísérleti verziója az alaptörvény megalkotásával kapcsolatos véleményeket firtató kérdőív volt. Nyolcmillió állampolgár kapta kézhez a kérdőíveket, melyek az új alkotmányba beemelni szándékozott alapvetésekre irányultak, és a kérdés megfogalmazásából teljesen nyilvánvaló volt, milyen válasz szükségeltetik a kormányzati szándék megerősítése érdekében. 

Az is igaz, hogy a kérdőívek postázásakor már a nyomdában volt a kész törvény, de arra mindenképp alkalmas volt a dolog, hogy lefoglalja a népet, és 800 millió forinthoz juttassa a nyomdát, ahol a szépen kivitelezett, kiváló minőségű papírok elkészültek. Engem érdekelne, melyik cég nyerte meg a kivitelezési munkát, és közbeszerzési eljárás keretében zajlott-e a biznisz? 

Na szóval. Ezt a kérdőívet a címzettek 10 %-a küldte vissza, és ember nem látta együtt a nyolcszázezer ívet. A visszaküldők véleményét mindösszesen Igazmondó szíjjártó pipi szavaiból tudhattuk meg, mert sem ellenzéki pártok, sem civil szervezetek nem nézhettek bele a kérdőívekbe. Tehát leszögezhetjük, hogy jól sikerült az akció, de a minőségi munkára sokat adó kormányunk nem érte be ezzel. Mivel a miniszterelnök eltökélt szándéka, hogy a parlamenti ellenzékkel, civil szervezetekkel, és szakszervezetekkel való macerás egyeztetés helyett rengeteget konzultál majd a zemberekkel, tökéletesíteni kellett a kérdőívezés módszerét. 

Ezért aztán a szociális konzultációhoz már olyan kérdőívet készíttetett, amely előmozdíthatja a szavazó polgárok interaktív részvételét a kormányzati döntésekben. A kérdőíveket tehát névre szólóan, és a nevekhez tartozó vonalkóddal látták el. Igaz ugyan, hogy ez ismét 800 millió mínusz a közösből, és ugyanennyi plussz a nyomdának, de hát édes Istenem! Másfél milliárd forintot megér a haza megmentése! Hiszen - bár az összes kérdés sorsa eldőlt már a szociális kérdőívek kiküldése előtt - pártunk és kormányunk szeme előtt ez a magasztos cél lebeg. 

Adatvédelmi biztos állásfoglalása ide, szakértői vélemények oda, a kormány akkor is megteszi, amit kell. És persze nem utolsó sorban pedig azt teszi, amit akar. Kétharmados felhatalmazással rendelkezik, így aztán minden ellenkezés teljesen hiábavaló, sőt úgy is mondhatnánk, mindenkinek kuss! Vonalkóddal aztán már csak egy kis adminisztráció, és máris lehet tudni, hogy Gipsz Jakab szereti-e még a narancsot, vagy már a púpja is tele van vele? 

Nos, ennyit a levelező tagozatról. Áttérhetünk az üzenet közvetítő szolgáltatásra, amelynek első számú felelőse a miniszterelnök személyes szóvivője, szíjjártó pipi, a maga élettapasztalatával, és empátiájával. Amikor a főnöke üzen a Parlament előtt várakozó rendvédelmiseknek, hogy nem vesz részt a bohóckodásban, - vagyis esze ágában sincs kiállni a tüntetők elé - akkor pipi villámgyorsan reagálva megpróbálja meggyőzni a népeket arról, hogy a miniszterelnök nem is ezt, és nem is azért... 

A bohócügyi államtitkár - mármint aki a kormány feje szerint a bohócokkal foglalatoskodik - pedig hallgat, mint sz@r a gazban. Szolgalelkűen, gyáván tűri, hogy ezzel őt magát, és a tüntető embereket is leminősítse a kormányfő. 

Van az a pénz, amiért még a fing is illatos, de vajon hogy néz nap mint nap a tükörbe?

Férfias játékok - magyar módra

A fülkeforradalom óta naponta tapasztaljuk pártunk és kormányunk hősies harcát, melyet a sok ellenséggel vív nap mint nap. 

Kezdetben a kommunista visszarendeződés megakadályozása volt az elsődleges céljuk, melyet hatásos eszközökkel aztán sikerült is az idők végezetéig elhárítaniuk. Megszületett a médiatörvény, melyet az országgyűlési képviselők kétharmada annak ellenére támogathatónak ítélt meg, hogy az EUnió több képviselője, és szervezete minimum aggályosnak tartotta, és még az ENSZ főtitkára is foglalkozott a kérdéssel - nem éppen pozitív megvilágításba helyezve a jogszabályt. 

Erőből megcsinálták az alaptörvényt, - még mindíg szándékosan írom kis kezdőbetűvel, és azt hiszem ezen a szándékomon egyelőre nem is fogok változtatni - amely ismét Magyarországra irányította a világ demokratikus részének figyelmét. Pitiánerék Lacikája alkotásnak minősítette a gányolás folyamatát, amiből arra következtetek, hogy alapvető szövegértési problémái lehetnek, ráadásul úgy gondolja, hogy a zembereknek szintén vannak ilyen problémái. Pedig a zemberek egyre inkább kezdik megérteni, hogy mi a különbség az iddkiabilit, és a viddkiabilit között. 

A kormány képtelen megmagyarázni a törvénykezés során sorozatosan elkövetett ostoba, és igazságtalan döntéseit, amelyeket - önálló képviselői indítvány formájában - úthengerként tol át a Parlamenten. Ezért mostanában feltalálták a spanyol viaszt. Talán nem mondták még nekik, hogy ezt már nem kell feltalálni, de mindegy is. 

Tehát azt játszák, hogy rávilágítanak (persze nem személyesen, mert az önkritika nem fér ki a szájukon!) a kormány "leggyengébb láncszemére", a kormányzati kormányzati kommunikáció gyengeségére. Amíg torkuk szakadtából azt üvöltötték nyolc hosszú éven keresztül, hogy a szoclib koalíció nem dolgozik, és amit csinál az is úgy sz@r, ahogy van, most a saját pocsék teljesítményüket kommunikációs probléma szintjére szeretnék szelidíteni. 

Kedves hölgyek és urak (a kisbetű szándékos ismét)! Ugye mekkora különbség van ellenzékből ordítozni, és kormányzati szerepben kommunikálni? Pont akkora mint az iddkiabilit és a viddkiabilit között. 

A kormány férfias helytállását bizonyítja, hogy keményen elhárítja magától az egyeztetésnek még a látszatát sem. Az örökös konzultációk - amelyet ellenzékben, kormányra kerülésük előtt találtak fel - is azt bizonyítják, hogy ők úgy szeretnek konzultálni, ahogy orbán viktor interjút adni. Vagyis a másik fél nem kérdez, ámde erre a fel sem tett kérdésre levegővétel nélkül válaszol a riport alany. A válasz pedig kemény, odamondó, és férfias, továbbá természetesen felelősségteljes. Hogy ki, mikor, és miért felelős, azt természetesen szintén ők mondják meg. 

Amikor a miniszterelnök nyilvánosan ígéretet tett a rendvédelmi szakszervezetek vezetői felé, hogy személyesen vesz majd részt a tárgyalásokon, egy pillanatra megemeltem a képzeletbeli kalapomat. Na nem azért, mintha ez akkora teljesítmény lenne, - szerintem elvárható minimum - hanem azért, mert azt hittem felismerte, hogy nem folytathatják tovább azt a nagyképű, lekezelő stílust, amit eddig alkalmaztak az érdekképviseletek semmibe vételével. Ám amikor orbán "kiüzent" a Kossuth téren rá váró tömegnek, kinyilvánította véleményét a téren összegyűlt emberekről, szétfoszlott a remény. 

Magyarország jó hely, sőt még annál is jobb! Jobb helyeken pedig bohócokkal a bohócügyi államtitkárok szoktak tárgyalni, oszt' jó napot! Szóval a miniszterelnök a férfias tárgyalások helyett jól lepaprikajancsizta a tüntetőket, és azoknak a szerencséseknek pedig, akikkel leült beszélni - hét rendvédelmi szakszervezetről van szó - kiadta az utasítást. Egyezzenek meg szépen a belügyminiszterrel június 6-ig, pont. Ám a két fél véleménye egyelőre kábé annyira tart össze, mint párhuzamos egyenesek a végtelen felé eső oldalon. Vagyis sehogy. 

A miniszterelnök biztosította a szakszervezeteket, hogy teljes körű felhatalmazást  ad Pintérnek a tárgyalások során, és megegyezés esetén nem bírálja felül a döntését. Ja. Hiszi a piszi! Mennyire teljes körű egy felhatalmazás, amihez minden eszközt bevethet a belügyminiszter, csak éppen a kasszakulcshoz nem fér hozzá? Kíváncsian várjuk a fejleményeket, és hogy mi lesz a rendvédelmisek hozzáfűznivalója ahhoz a nagy semmihez, amit kapnak. 

Az általam kevéssé elfogadott Tettrekész Szakszervezet  beharangozott egy Cinege utcai látogatást, de azóta vezetőjét valamilyen számviteli (?) stikli miatt "lekapcsolták", és a biztonság kedvéért a miniszterelnöki rezidenciához vezető utat július elsejéig lezárták. Férfiasan. Azért vagyunk néhányan, akik még emlékszünk, hogy az emeszpés politikusok házánál ordítozó népeket  - GYF házatáját is "megtisztelték" anno - milyen megértő empátiával szemlélték a ma kormányzó erők. Ahelyett, hogy  nyilatkozataikban elítélték volna az ilyen típusú vélemény nyilvánítást, inkább szították az indulatokat, és kezeiket mosva azt hangoztatták, hogy egy politikusnak - különösen Gyurcsánynak - bizony-bizony többet kell elviselnie, mint másoknak. Fletónak - családjával együtt - még azt is el kellett viselnie, hogy internetes portálokon komplett őrültek kívánták a vesztét, míg a jelenlegi miniszterelnök már azért fokozott védelmet kapott, mert egy blogon megjelent vele kapcsolatban egy  fenyegetőnek ítélt komment. 

A kormányzat keményen és kitartóan keresi azokat a pontokat, amelyek alkalmasak az előző ciklusok döntéseit meghozó balliberális politikusok elkaszálására. Komplett struktúra épül azért, hogy elérjék a kitűzött céljukat, és ha - az igazságszolgáltatás brutális átalakítása ellenére -  büntetőjogilag nem is sikerül elleheteleníteni az ellenfeleiket, a médiák hathatós segítségével, legalább a "karaktergyilkosság" által nullázzák le őket. Módszeresen tökélyre fejlesztik ezeket a technikákat, és ha szerencséjük lesz, nem esnek a saját maguk által kiásott verembe.

A demokratikus ellenzék jelenleg érzékelhető tehetetlenségét, és hülyeségét látva azonban mégis bízhatunk abban, hogy a fidesz-kdnp előbb-utóbb bekapja a cumit, vagy másként mondva: visszaér hozzájuk a bumeráng.

Hidd el, nincs ellentmondás a szavaim között. Azt mondják ugyanis, hogy a hülyéknek  szerencséje  van.

Pitiáner László igaz története

Valamikor réges régen - már csak az idősebbek emlékeznek erre, de még közülük is csak azok a szerencsétlenek, akik valamilyen rejtélyes ok miatt alkalmatlanok az agymosásra - történt, hogy a jelenlegi kormánypárt prominense, Kacor László, pártjának  választási veresége után megfogadta, hogy addig nem vágatja le a haját, amíg nem kerülnek kormányra. 

Így is lett. Haja szép csendesen növögetett, és őszbe csavarodott. Eközben úgy tűnik, hogy e dús hajzat viselője viszont totál becsavarodott, hiszen régi önmagához képest - a régi Kacor Laci sem volt éppen százas - is az elmebaj súlyos tüneteit mutatja.
 

Megkapták a kormányzást, megkapták a kétharmadot, megkapták az egész országot. Na persze nem azért, hogy kedvükre tobzódjanak, ahogy ezt azóta is egyfolytában teszik. Kacor Laci tobzódásának helyszíne a magyar Országgyűlés patinás épülete, és a tobzódás tárgyát az ellenzéki honatyák zaklatása képezi. Laci bátyánk felnőtt embereket utasít rendre, és oktatja őket a kulturált viselkedés alapszabályairól. Halvány gőzöm sincs, mit tud ő a kulturált viselkedésről, mert ennek húsz év alatt egyetlen egyszer sem adta jelét. 

Semmi esetre sem gondolom, hogy kulturált viselkedésre vall, amikor egy pártkatona az ellenfeleinek kötelet ajánlgat, vagy bolsevik kutyának nevezi őket. Kacor Lacus legújabb ötlete, hogy megvonja az időarányos fizetést azoktól az ellenzéki képviselőktől, akik nem vettek részt az alaptörvénnyé felmagasztalt agyrém vitájában, és szavazásában. Nem mintha attól félnék, hogy az említett honatyák ettől anyagi csődbe kerülnek, sőt meggyőződésem, hogy nekik sem ártana néhány hónapig "élvezni" a csóróság állapotát. Az dühít fel piszkosul, hogy már megint, és még mindíg kettős mércével méri a képviselőket. 

Semmiféle részlet nem érdekes, és nem is a fizetés megvonás a lényeg. Számomra az a legdöbbenetesebb, hogy míg Kacor László és pártja folyamatosan az emeszpé pofátlanságáról papolt, addig a főnöke gátlástalanul lógott a melóból. Hosszú éveken keresztül felvette a fizetését, és még csak az orrát sem dugta be a munkahelyére, a magyar Országgyűlésbe. Ezenközben persze Pitiáner Lacinak eszébe sem jutott, hogy munka nélkül fizetést felvenni erkölcstelen, és pofátlan dolog. Eszébe sem volt, hogy szóljon a főnökének, és alapvető erkölcsi kérdésekről oktassa ki őt!  Dehogy! Ehelyett inkább végig ródsózta  a jobboldali médiát, és bajuszát simogatva hülyeségeket beszélt.  Szóval Pitiáner Laci nem csak kicsinyes, hanem a maga hátborzongató módján röhejes is.

Az a probléma, hogy az események előrehaladtával egyre több okom van a borzongásra, mint a röhögésre.

Mindenki megőrült?

Ma rádöbbentem, hogy ebben az országban mindenkinek elment az esze. Még nekem is. Ezt különböző jelekből egyértelműen azonosíthatom magamon. 

Ma például kettő darab bank kettő darab alkalmazottjával keveredtem összetűzésbe különböző hitel ügyleteimből kifolyólag. Mellékesen megjegyzem, hogy egyiknek sem volt igaza, és miután ennek tudatában voltam, kellőképpen be is olvastam nekik. Természetesen úgy beszéltek velem, mint egy hülye gyerekkel, és épp csak nem símogatták meg a buksi fejemet, hogy nyugoggyámámeg. Rám hagyták, hadd dühöngjön a primitív bunkó. Aki én volnék. Na mindegy, a dolog lényege, hogy nem jellemzőek rám az ilyen jellegű kitörések, de valahogy kiborult a bili.

Pártunk és kormányunk több, mint egy éve tartó eszement ötletelése, és sehová sem vezető, mindenkin átgázoló ámokfutása lassan, de biztosan leszivárog a mélyebb rétegekbe. Mármint nem a talajba, csak a társadalom alantas részeibe, ahol a plebejusok és rabszolgák hada tanyázik, és fejét - most még csak dacosan - leszegve játszik a túlélésre. Most mondom el, hogy nem fog sikerülni. Ezt a tömény, érzéketlen - mondhatni pofátlan - rablóhadjáratot csak azok élhetik túl, akiknek a 16 %-os adókulccsal havonta tíz és százezreket sikerül félretenni a bankszámláikon. Lehet, hogy ez most úgy hangzik, mintha a szokásos "savanyú a szőlő" kezdetű mese folytatódna, és bízom benne, hogy ezúttal tényleg eltúlzom egy kissé a borúlátást. 

A tervek szerint - az alaptörvényt hamarosan módosítják cseppet sem tisztelt, és egyáltalán nem szeretett kormánypárti képviselőink - a nyugdíjkorhatárt megelőzően, törvényesen nyugállományba vonult polgárok ellátását bizonyos feltételek esetén szociális segéllyé alakíthatják, és a munkaképes emberektől akár teljes egészében meg is vonhatják a pénzüket. Hogy visszatérjenek a munka világába. Ja, ja, a munka világába. Nem baj, ha nem érted, senkit sem érdekel. Azt kérdezed, mégis hol dolgozzanak ezek az emberek, ha a munkanélküliség nélkülük is soha nem látott magasságokat ostromol? Mégis miből éljen meg az a szerencsétlen, aki majd mégsem talál munkát? Sebaj,a fidesznek mindenre van megoldása, így természetesen erre is.

Előrelátó kormányunk az új alaptörvényben (bocsánat, ha valakit zavar, de nem vagyok hajlandó az Alkotmány karikatúráját nagy kezdőbetűvel írni!) rögzítette, hogy a gyermekeknek kötelességük gondoskodni szüleikről. Ja, hogy mi lesz azokkal, akiknek a gyerekei épp munka nélkül tengődnek? Szerinted érdekel valakit az ő sorsuk? Egy nyavalyát! Sőt magyar polgártársaink - pont ma olvastam egy másik blogon - éppenséggel most készülnek szentté avatni a kormánypárti oldalt, amiért bátran nekiláttak a reformoknak, és heroikus küzdelmet folytatnak az ország szekerének szakadékból történő visszarántása érdekében (hú, ez egészen olyan volt, mintha szíjjártó pipi szavai lennének! Kezdem szégyellni magam emiatt!).

A dícsérő sorok írója elfeledkezik egy apró semmiségről. Mégpedig arról, hogy a magas keresetű embereknél "otthagyott" 500 milliárd forint rohadtul hiányzik a költségvetésből. Talán nem kéne a "reformokokat" ennyire ész nélkül keresztülhajszolni a legnyomorultabb körülmények között élő lakosságon, ha ezt az összeget visszakérné az állam azoktól a polgároktól, akiknek adta. 

Mi gond lehet ezzel? Még csak öt hónap telt el ebből az évből, úgyhogy ez az intézkedés csak egészen iciri-piciri visszamenőlegességecske lenne. Láttunk mi már karón varjút, nem igaz, emberek?