Vesztegzár a fidesz székházban |
Vírusveszély miatt vesztegzár alá helyezték a fidesz Lendvai utcai székházát.
Mint az köztudomású, Martonyi János külügyminiszter hanta vírussal fertőződött meg. A betegség lázzal, hányással, izomfájdalmakkal jár, a páciens félrebeszél, ködösít, sőt súlyosabb esetben durván hazudik.
A Tisztiorvosi Szolgálat munkatársa, aki neve elhallgatását kérte, a következőket mondta el blogunk szerkesztőjének:
"Tekintettel arra, hogy a hanta Európában igen ritka, ám nagyon súlyos betegség, szakértőink komoly kutatásokat végeztek arra vonatkozóan, hogy a külügyminiszter úr fertőzésének eredetét felfedjék. A vizsgálatok döbbenetes eredménnyel zárultak.
Kiderült ugyanis, hogy a kórt a miniszterelnök terjeszti, aki születése óta magában hordozza a vírust, amely körülbelül a rendszerváltás idején vált aktívvá. Azóta fokozatosan elhatalmasodott rajta, és a betegség ma már sajnos visszafordíthatatlanná vált. A vírushordozó nap mint nap fertőzésveszélynek tette ki közvetlen munkatársait, akik valamennyien el is kapták tőle a kórt. A betegség második áldozata Matolcsy miniszter úr volt, de sajnos jelen van a vírus a fidesz frakció valamennyi tagjában, és a kormányszóvivő úr szervezetében is.
Bár a kép kissé ijesztő, a miniszter jól van |
A Martonyi úr betegsége kapcsán izolált hanta vírust összehasonlítottuk a többi betegben talált vírussal, és ebből megállapítottuk, hogy a helyzetük válságos. A vírus a hanta sokszorosan mutálódott változata, amelynek egyetlen ellenszere, ha a beteg az egész életvitelét megváltoztatja. Esetükben például a politikai pályáról való lemondás lehetne a megoldás, de amint az látható, erre nem sok esély van. Minden esetre így már érthető, hogy az a sok hazugság, amivel a népet ámították önhibájukon kívül dőlt belőlük. Ez adjon reményt mindenkinek, és valahogy bírjuk ki a 2014-es választásokig.
Addig pedig tekintsünk a miniszterelnökre, és környezetére úgy, ahogy beteg emberekre szokás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése