Keresés ebben a blogban

Translate

2014. január 19., vasárnap

Szavazz a biciklire!

Nyájas Olvasóim, akik időnként megtiszteltek azzal, hogy elolvassátok az írásaimat, bizonyára észrevettétek, hogy az idén még egy megveszekedett sort sem sikerült kipréselmem magamból. Ennek természetesen nem az volt az oka, hogy ingerszegénnyé vált volna kis hazánk politikai klímája, sőt éppen ellenkezőleg. 

Annyi volt a téma, hogy naponta akár több bejegyzést is lehetett volna írni, ám ettől még a hideg is futkosott a hátamon. Annyira megundorodtam ettől az egésztől, hogy egyszerűen nem tudtam rávenni magamat az írásra. Most már azonban kurvára elegem lett, és gondoltam, megosztom veletek, mielőtt még ti is a teljes apátiába süllyednétek, és beállnátok azok közé, akik szerint fölösleges elmenni az április 6-án tartandó választásra. Ami azt illeti, nagyon is fontos, hogy mindenki elmenjen, és szavazzon saját belátása szerint. 

Nagyon bírom azokat, akik állandóan fanyalognak, és mindenképpen azokra akarnak szavazni, akik még nem szerepeltek a rendszerváltás utáni politikai színdarabban. Nem tudom, ezek vakok, süketek, vagy csak szimplán hülyék, de jó lenne, ha felfognák végre, hogy ilyen érintetlen, mondhatnám szűzies szereplőket pillanatnyilag sehol sem látni. Felfoghatnák azt is, hogy a politika az politika. Nem tudják civilek csinálni, mert abban a pillanatban, hogy színre lépnek, már nem civilek, hanem politikusok. Bármennyire szarul csinálták az eddigiek, legalább csinálták. Ez most és itt pedig nem a tanulás ideje. Nem érünk rá szarakodni, próbálkozni. 

Itt és most akkora baj van, - bár sokan még nem látják, mert pártunk és kormányunk igazán profi a dezinformálásban - hogy azonnal meg kell tenni egy csomó dolgot, amivel a fidesz által elindított, beteges folyamatok megállíthatók. Szóval ehhez - bármennyire is tiltakozol ellene - olyan emberek kellenek, akik legalább a politizálást nem most akarják megtanulni, a mi bőrünkön. 

Megnézheted, mit produkált négy év alatt az lmp, aki úgy indult, hogy majd megváltja a világot. Én már akkor megmondtam, hogy kamu az egész, és amint látod, igazam lett. A kis nyavalyás párt szétesett, marakodnak a helyeken, acsarkodnak, gyűlölködnek, és kigyót-békát kiabálnak azokra, akik úgy döntöttek, hogy kilépnek, és átállnak a demokratikus oldalra. Szent schiffer andrás pedig maradt, ami volt: egy személyében megsértett ügyvédecske, aki valamilyen okból annyira gyűlöli Gyurcsányt, hogy a fidesz bérenceként feljelentette Sukoró ügyben. Persze szar lehet neki, mert a bíróság eddig semmit sem talált, amivel Ferit leránthatták volna a saját szintjükre, de ez legyen schiffer baja. Csak azt bizonyította, amit. A politika nem lehet más.

Ezért aztán, kedves barátaim, szavazzatok a kisebbik rosszra!

Tegyük fel, hogy a demokratikus ellenzék a bicikli, a fidesz - a jobbikkal együtt - az úthenger. Választhattok, hogy egy bicikli, vagy egy úthenger menjen át rajtatok!

Ha van egy morzsányi eszetek, nyilván a biciklire szavaztok.