Én csak egy törpe vagyok, nincsenek nagyra törő vágyaim, nem tartozom azok közé, akik folyton hőbörögnek. Sajnos a törpéknek - így nekem is - fejméretüknél fogva alapvetően kicsi az agyuk, különben nem férne be oda, ahová való. Őszintén szólva nincs is nagy szükségem rá, hiszen megszoktam, hogy mindíg mások gondolkodtak helyettem.
Például Tudor, akinek szintén kicsi az agya, de ki tudja miért, neki valahogy minden olyan egyszerű. Azért higgyétek el, igyekszem megérteni a körülöttem zajló eseményeket, de valahogy nem jön össze.
Olvasom a sajtót, nézem a híradókat, hallgatom a rádió információs műsorait, és a politikai elemzők minden szavát úgy szívom magamba, mint kisded az anyatejet. Mégsem értem, mi folyik itt?
Hogy van az, hogy minden választás után elsődleges annak eldöntése, hogy a képviselők tiszteletdíja hány százalékkal emelkedjen?
Hogy létezik, hogy bármilyen színű a hatalom, körülötte rögtön megjelennek a szakértők és referensek, akik talicskával hordják ki a megbízási díjat olyan munkák elvégzéséért, amit elméletileg az alkalmazottak is megcsinálhatnának?
Miért nem vetnek véget az új rezsim vezetői annak a gyakorlatnak, amit ellenzékből hangosan kritizáltak, és jó erkölcsbe ütközőnek kiáltottak ki? Nevezetesen arról beszélek, hogy valahogy nekik mindíg jut a jó munkájukért kiemelkedő díjazás. Akkor is, ha a beosztott dolgozók karácsony előtt még a számláikat sem tudják kifizetni abból a gyalázatosan alacsony munkabérből, amit odalöknek nekik "örülj, hogy van munkád!" megjegyzéssel.
Hogy lehet az, hogy egy fenékkel három-négy lovat is megülnek, és persze ezért három-négy helyről tisztességes fizetést kapnak, hogy ne lehessen őket korrumpálni? Soha nem fogom megérteni, hogy lehet egy ember annyira okos, ügyes, és rátermett, hogy minden rábízott feladatát száz százalékosan teljesíti. Ha megérteném, nem én lennék Kuka, a csökött agyú kis törpe, aki helyett mindíg más gondolkodik, és más mondja meg, hogy mit gondoljon. Őszintén szólva, sokszor álmodoztam arról, hogy valaki már végre engem is megpróbálhatna korrumpálni, mert a három-négy ló alattam is üget, de én csak egy fizetést kapok.
Ha ugyan fizetésnek lehet nevezni azt a szánalmas összeget, ami a számlámra kerül harmadikán, és még aznap el is fogy. Persze anélkül, hogy megvenném belőle a bérletet, vagy futná belőle az összes kötelezettségem kifizetésére.
Jövőre még ennél is kevesebb marad a zsebemben, a főnökség pedig még többet kaszál, mint eddig. Rohadt együtt érzően meghallgatják majd a sopánkodásomat, és ezzel a maguk részéről letudták a szolidaritás napi adagját. Ígérnek valamit, amit másnapra elfelejtenek, vagy egyszerűen letagadják.
Én pedig továbbra is kölcsönkérek majd, hogy kifizessem, amit kell, és töröm a fejemet, hogy miből adom vissza a kölcsönt. És ez így megy napról napra, hétről hétre, évről évre.
Azt mondják, a törpék sokáig élnek. De az senkit sem érdekel, hogy miből, és hogyan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése