Megszületett hát a 2011. évi költségvetés koncepciója. A kormánypárt egyik gazdasági frontembere egy kereskedelmi tévé esti műsorában bemutatta a büdzsé sör alátét méretű változatát, és roppant büszke volt az elmés ötletre (megfordult a fejemben, hogy túl kipihentek lehetnek, akiknek kipattant az agyából ez a szikra, esetleg le kéne terhelni őket egy kicsit) .
A Költségvetési Tanács baloldali gondolkodásúnak még rosszindulattal sem nevezhető elnöke igyekezett egy kissé lehűteni a beterjesztők lelkesedését, mivel a büdzsé oly gyenge alapokra épül, hogy akár egyetlen alkotmánybíró mélyről fakadó sóhajtása boríthatná az egyensúlyát.
Pontosabban boríthatta volna. Azonban az Alkotmánybíróság mától kezdve kinyilváníthatja ugyan a véleményét az eléje kerülő törvényekkel kapcsolatban, de nem semmisítheti meg az Alaptörvénybe ütköző jogszabályokat. Sóhajtozhatnak a taláros urak, az ég világon semmit sem tehetnek. A kormány semmit sem bízott a szerencsére. A lenyúlt magánnyugdíjpénztári befizetések, a vállalkozások egy részére kivetett különadó és a pofátlanul felvett végkielégítések különadója tehát minden lagymatag ellenkezés dacára tutira landolhat az államkasszában.
Ha engem kérdezne valaki, lenne néhány ötletem, ami garantáltan jót tenne az államháztartásnak.
Például az összes parlamenti és önkormányzati képviselő, az állami cégek közép és felsővezetői, valamint az önkormányzatoknál dolgozó, hasonló pozícióban lévő kollégáik visszafizethetnék a pofátlanul felmarkolt költségtérítéseiket. Mondjuk 20 évre visszamenőleg. Nem kell semmiféle elévülést emlegetni, mert a pofátlanság nem évül el. Akkor sem, ha stabil gazdasági helyzetben pofátlankodik valaki. Ennek a pofátlanságnak azonban nem akar vége szakadni.
A költségtérítések felmarkolása zavartalanul tovább folyik. Kormányváltás ide, fülkeforradalom oda, kétharmados tisztesség amoda.
A pofátlanság az pofátlanság, akármilyen színű, és ezen nincs mit szépíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése