Amikor Pitiáner Laci igaz történetét megírtam, ezer százalékig biztos voltam benne, hogy kicsinyességének nincsenek határai. Csak idő kérdése volt, mikor kapcsol nagyobb fokozatra.
Aki például azt hitte, hogy az emeszpétől lepattanó tíz képviselő frakciót alakíthat kövér laci parlamentjében, most jól melléfogott. Persze hozzá kell tennem, hogy finoman szólva igen primítív gondolkodásra utal, ha valaki a jelenlegi rezsim egyetlen képviselőjének akár egyetlen szavát is elhiszi.
Egy kormányzati ciklusukat ugyanis már végigéltük, és ez még akkor is gyanakvásra adhatott okot, ha abban az időszakban ennyire nem voltak elszállva önnön tökéletességüktől. Akkor nem kaptak 53 %-ot. Ami ugyebár a parlamenti matematika szerint ma kétharmados többséget jelent. Ez bőven elég ahhoz, hogy a nagyképűségük ne férjen rá Európa térképére. Ha nem tudnátok, a Világegyetem egyetlen olyan politikai csoportosulása kicsiny hazánk kormánya, akinek zsebében van a bölcsek köve. Igaz, jó mélyre csúszhatott, mert az eddigi intézkedéseikből a bölcsességnek még a szikrája sem látszik.
Szóval Pitiáner Laci kitiltani készül parlamentjéből azokat a képviselőket, akik nem az ő ízlése szerint viselkednek a tisztelt Házban. Még nem tudni, hogy milyen elképzelései vannak a méltatlan viselkedéssel kapcsolatban, de az előzményeket ismerve könnyen lehet, hogy a teremben kajáló szocik például rövid úton repülnek, mint a győzelmi zászló. A fidesz és a kdnp díszpintyeire valószínűleg enyhébb szabályok vonatkoznak majd, hiszen a kettős mércére már eddig is töméntelen példa volt, miért lenne ez másként ezután?

Na és akkor mi van, ha kitilt mindenkit, aki zavarja köreit? Jó ideje tudjuk, hogy a Parlament ellenzék nélkül is működik. Rémlik, hogy ki mondta ezt? Naná, hogy viktorunk. Tulajdonképpen már most is tiszta pocsékolás, hogy egyáltalán nyitva van az Országház. A villany, a gáz, a víz nagyon sok pénzbe kerül. Meg lehetne spórolni, hiszen az ellenzék tök fölöslegesen szövegel, a kutyát sem érdekli, mit mond. A döntések már a parlamenti viták előtt megszületnek, és még csak nem is szórakoztatóak. A kormányoldal agyondícséri saját javaslatatait, az ellenzéket meg leugatja, ha ugyan egyáltalán reagálásra méltónak tartja a hozzászólását. Minek kell költeni a közpénzeket egy olyan cirkuszra, ami még csak nem is vicces? Hanem inkább siralmas.
Nem is ugrottam volna rá a klaviatúrára, ha tegnap nem akadok ki teljesen attól, amit Lacink - a legnagyobb magyar - a fidelitas gyűlésén összehordott. Leginkább az verte ki a biztosítékot, amikor kijelentette, hogy a magyar nép egyetlen esélye a jelenlegi kormány. Húúúúh! Arohattéletbe!
Mit műveltek ezek akkor, amikor szegény Horn Gyula azt bátorkodott mondani, hogy az MSZP kormánynak nincs alternatívája. Valóban elég szerencsétlen mondat volt ez is, de korántsem vizionált nemzethalált egy esetleges kormányváltás esetére.
Arról már nem is beszélve, hogy - ha még nem vettétek volna észre - egyre kisebb az esély törvényesen elzavarni ezt a garnitúrát.
Egyáltalán nem elegáns módon, cseppet sem demokratikus eszközökkel, és még csak nem is lassan módosítják az összes, demokratikus működési feltételekhez szükséges törvényt. Az új törvények az ő törvényeik. Az új intézmények az ő intézményeik. Az új vezetők az ő embereik. És ennyi. Vége.

Nem tudom, minek kell történni ahhoz, hogy a zemberek tényleg feleszméljenek, de attől félek, már most is túl késő. Hihetetlen, hogy a kormánypártok képviselői között egy sincs, aki felállna, és azt mondaná: ebből elég! Engem nem azért küldtek az emberek a Parlamentbe, hogy keveseket gazdaggá tegyek, a többséget pedig nyomorra és kilátástalanságra ítéljem. Egyszerűen nem hiszem el, hogy senki sem veszi észre kormányzati oldalról, hogy a csalódottság, a reménytelenség országa lettünk. Lehet visszafelé mutogatni, drága urak! Előbb-utóbb azonban mindenki előtt világossá válik, hogy az önök szövege mögött nincs más, mint társadalmi érzéketlenség és gazdasági impotencia.
Pitiáner Laci fölött pedig eljárt az idő, szerintem nyugdíjba kéne mennie! Remélem, egyszer majd visszaveszik tőle a nyugdíját, amit örökös politikusi munkakörével szerzett. Amikor az utókor ítéletet mond a fidesz antidemokratikus politikájáról.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése