Nem, nem, soha!

Másfél éve tart az ország vesszőfutása. A király ül a trónján, és elégedetten nézi az udvari bolondok produkcióját.  

A bolondok természetéből adódik, hogy valamennyien a király kegyeit keresik, és bármire hajlandóak azért, hogy elnyerjék. Mindnek diplomája van, akár kettő három is. Hogy esetleg libáért vették? Na und? 

A cél szentesíti az eszközt - mondják, pedig ez már akkor is baromság volt, amikor állítólag Loyolai Szent Ignác először kiejtette a száján. Biztosan találsz a neten egy csomó cikket, ami taglalja, hogy ez a szállóige bizony megállja a helyét, de én ezt akkor is vitatom, ha maga a pápa esküszik rá. A cél soha nem szentesítheti az eszközt. Ez az igazság. Azonban Mullder és Scully óta azt is tudjuk, hogy az igazság odaát van. Ami - lássuk be - mindössze egy kérdést vet fel. Hol van az odaát? Mielőtt még lázasan elkezded törni a fejedet, nyugoggyámeg, mert én azonnal megválaszolom ezt a kérdést is. 

Az odaát mindíg az az oldal, ahol nem te állsz. Magyarul az igazságot mindíg a másik oldalon lévők tudják tutira. Próbálj még egy kicsit koncentrálni, mert ismét egy csavar következik. Tehát ha mindíg a másik oldalon lévők tudják az igazságot, akkor a cél bizony szentesíti az eszközt. Remélem, tudtál követni! Ha nem, akkor fuss neki még egyszer, mert nem véletlenül taglalom ezt a témát! 

Minden óvodás tudja, hogy a királyok nem négy évre tervezik az uralkodásukat. A mi királyunk pontosan nyolc évig gondolkodott azon, mit tegyen annak érdekében, hogy hatalma majdan lehetőleg sok-sok évig tartson. Vannak, akik szerint a király nagyformátumú politikus. Hát meglehet, de hogy nem egy agytröszt, az ma már - számomra legalábbis - teljesen biztos.

Agyának egy részét valószínűleg nem használja, mert azon már nem volt képes gondolkodni az eltelt nyolc év alatt, hogy mit is kéne tennie gazdasági kérdésekben. 

Szóval ott ül a fél agyát használó király a trónon, amihez nyolc év ármánykodás, hazugság és gerinctelenség után végre hozzájutott, és ott hemzseg az a sok bolond, aki semmihez sem ért, viszont pofájuk akkora, mint egy ház. Tudják a tutit, hisz az igazságot ők birtokolják. Ezért aztán elhiszik magukról, hogy nem csak diplomájuk, de eszük is van. Jól elvannak ebben a tudatban, és senki, de senki nem győzheti meg őket arról, hogy minden, amit tesznek tévűtra visz. 

A sok nemzeti cucc közül a valutánk a béka valaga alatt tartózkodik hosszú hónapok óta. Az ájemef kipaterolva, mol részvénypakett elértéktelenedve, állami papírok mennek a kukába, mert senkinek sem kellenek. A világ befektetői nagy ívben kerülik a királyságot, hiszen ennek a királynak még a kérdéseit sem hiszik el, nemhogy az ígéreteit! A zemberek és az ország adósságállománya háromezer-milliárd forintos lenyúlás dacára egyetlen petákkal sem csökkent.  A szociális juttatások megvonása, a bérek csökkenése miatt a fél ország éhezik és fázik. Belső kereslet az egykulcsos csoda-adó ellenére zérő, a várható gazdasági növekedés várhaóan csökkenés. Az egészségügy lepusztulva, az oktatás lenullázva, egymillió munkahely az ablakban. 

Mondjon le a nemzetgazdasági miniszter? Mondjon le a király? Nem, nem, soha! 

Nem távozhatnak úgy, mintha mi sem történt volna! 

Kivizsgálást és felelősségre vonást követelek! Minimum vagyonelkobzás, de leginkább valami kies börtöncella dukál nekik! Méghozzá minél hamarabb! 

Ja, és vigyék magukkal a debreceni taplót, a vásárhelyi lézerest, a nyugdíjak védőszentjét, a semmisségi törvény atyját, az alaptörvény szülőanyját, valamint az alaptörvény asztalát! Hogy legyen min zsugázni a börtönben töltött hosszú, téli estéken!