Nemzeti paranoia

Ismét rádöbbentem egy fájdalmas tényre: pártunk és kormányunk olyan tökélyre fejlesztette az ország kettészakítását, hogy már az Olimpia is martalékául esett. 

Hogy miért?

Amint nézegettem az elmúlt versenyek magyar éremtáblázatait, azon kaptam magam, hogy azért drukkolok, hogy lehetőleg ne szerezzen a magyar küldöttség annyi érmet, mint Pekingben, négy évvel ezelőtt. 

A 2008-as játékok idején szabadságon voltam, és rám nem jellemző módon figyelemmel kísértem a honi sportolók szinte minden küzdelmét. Soha nem felejtem el, hogy a kenu egyes 1000 méteres döntőjében Vajda Attila győzelmét megkönnyeztem, és a kosaras lányok minden egyes meccsét komoly izgalommal néztem végig. 

Eszembe sem jutott, hogy az akkor regnáló kormány javára írjam a sikereket, most pedig előre hallom, hogyan fogja tömjénezni magát orbán társulata abban az esetben, ha megdöntjük a 4 évvel ezelőtti eredményeket. 

Azért ez elég riasztó felismerés, nem úgy látod?

Tamás, a nagyon okos

Mindig megdöbbenek, amikor egy viszonylag fiatal újságíró körömszakadtáig védi a védhetetlent olyan témában, amelyben a szakértők 99%-a homlokegyenest más véleményt fejt ki. Különösen megrázó élményt jelent, amikor a pindrochék tamás nevű gyermekét látom és hallom valamelyik médiában, amint anyafarkasként - hogy némi képzavarral éljek - küzd a jelenleg vegzáló kormány intézkedéseinek mentegetéséért.

Az meg aztán külön irritál, ha egy nálánál sokkal képzettebb szakembert sajnál le azért, mert másképp látja orbán agyszüleményeit, mint ő. Ma reggel Sólyom László egykori köztársasági elnököt, kiváló alkotmányjogászt sikerült némileg szenilis vénemberként aposztrofálnia, ami nem kis pofátlanság a fiatalember részéről. 

Aki az írásaimat olvassa, tökéletesen tisztában van azzal, hogy Sólyom Lászlót köztársasági elnökként nem sokra tartottam. Mindig akkor szólt, amikor nem kellett volna, és hallgatott, amikor elég lett volna egy mondat ahhoz, hogy a dolgok másképp alakuljanak, mint ahogyan alakultak (ld. fidesz 2/3-a, vagy a jobbik előretörése).

De hogy egy taknyos kölök - amilyen pindroch - Sólyomról, az alkotmányjogászról olyan lekezelő hangon nyilatkozzon, ahogy a kiscsávó tette, hát ahhoz pofa kell.

Egyáltalán mit tud ez a fickó azon kívül, hogy sűrű nyelvcsapásokkal igyekszik kiérdemelni a kormányoldal bizalmát? Hogy fog majd tükörbe nézni, ha a történelem  rácáfol az érveire? Minek kell ahhoz történnie, és kiknek kell megszólalnia ahhoz, hogy a hozzá hasonló seggnyalók - jó esetben megtévesztett szerencsétlenek - magukhoz térjenek, és rádöbbenjenek, hogy a Kádár-rendszer óta nem dobták még át ennyire a búrájukat, mint most?
 

Mit mondanának, ha a Gyurcsány-kormány hasonló módon törvénykezett volna, mint a mostani? Akkor is ennyire elégedettek lennének a demokrácia állapotával, vagy ordítva követelnék, hogy mindenki mondjon le? Természetesen ezek a kérdések egytől-egyig költőiek, ezért nem is várok választ. Annyit viszont tudok, hogy sokan már nagyon várják, hogy valaki végre revansot vegyen ezen a tehetségtelen csürhén, amelyik nem csak saját középszerűségével, hanem sleppjének teljes impontenciájával rátelepszik az életünkre. 

A zemberek életére.