Szorgalmasan hallgatom a politológusok állásfoglalását a hivatalát holnap elfoglaló, új köztársasági elnök "székfoglaló" beszédével kapcsolatban.
Vannak, akik úgy vélik, hogy áder jános komolyan veszi a beszédében foglalt, nagyon is fontos szempontokat, és majd eszerint teszi a dolgát mindannyiunk legnagyobb megelégedésére.
Bevallom őszintén nekem is tetszett a beszéd. Igazán megfontolt, békülékeny, mi több, kiegyezést kilátásba helyező szavakat hallottunk. A magam részéről már most minőségi különbséget látok áder és smittpál beszédírójának képességeit illetően. Az új elnök által elmondott szöveg nem egy bomlott elme lázas agyszüleménye volt, hanem egy összeszedett, koherens, már-már költői széplélek műve. Ha a szavak még helyesírás szempontjából is rendben voltak, - ezt ugyebár nem tudhatjuk - akkor feltételezhető, hogy írójuk minimum érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik, és talán nem az Ecserin vette.
Na, ennyit a szavakról. Mi van azonban a szavak mögött?
Sokan mondják, hogy meg kell előlegezni a bizalmat az új elnöknek pártatlansága bizonyítására. Hát mondjuk én megelőlegezem, bár azért borítékolom, hogy nagyot koppan mindenki, aki nagy tétben fogad áder elfogulatlan elnöki tevékenységére.
Hogy miért? Lássuk csak! A fidesz emlőin felnőtt áder mandátumának lejártakor 58. évét tapossa majd. Hivatalba lépésétől kezdve élete végéig havi másfél millió forintos fizetésre, elnöki rezidenciára, titkárságra, valamint szolgálati autó használatára jogosult. A felsorolt juttatások akkor is megilletik, ha netán jövőre beütne a krach, és valami miatt sor kerülne a lemondására.
Megállapítható tehát, hogy manapság kis hazánk - megélhetés szempontjából - legbiztonságosabb munkaköre a köztársasági elnöké. Nem csoda, ha tülekedés van az elnöki szék körül! Talán éppen ezért hívják az elnök első beszédét "székfoglaló"-nak.
Ha netán ezek után azt gondolja valaki, hogy áder majd jól keresztbe tesz kenyéradó gazdájának, az szerintem nem ezen a Földön él.