Új fejleményről tájékoztatjuk olvasóinkat a kormány legújabb akciótervével kapcsolatban, amely minden bizonnyal az eddigieket is túlszárnyalja mind gazdaságra, mind a közoktatás színvonalára gyakorolt hatásában.
A neve elhallgatását kérő kormánypárti politikus elmondása szerint olyan műhelymunka folyik a kormányfő személyes irányításával, ami hosszú időre behatárolja az ország teljesítőképességét.
Mint az már eddig is ismeretes volt, a kormány szándéka szerint 15 évre szállítják le a gyermekek tankötelezettségét. Ekkor a gyermekeknek meg kell hozniuk életük első olyan önálló döntését, amelynek következményeiről - és ebben egészen biztosak lehetünk - halvány lila gőzük sincsen. Azaz választhatnak, hogy folytatják-e tanulmányaikat, vagy inkább a dolgos hétköznapokban kívánják hasznosítani az általános iskolában megszerzett tudásukat. Azt a rengeteget. De ez utóbbi természetesen csak e sorok írójának privát véleménye.
Amikor erről először hallottunk, legtöbbünk fejében egyből megfogalmazódott egy kérdés. Vajon munkahelyet is felajánlanak ezeknek a gyerekeknek, vagy automatikusan szaporítják majd a munkanélküliek népes táborát.
Mindenkit megnyugtathatunk, hogy a kormány felelősségének tudatában van. Természetesen erre a helyzetre is jól kidolgozott terve van, ahogy az eddigi összes döntését is megalapozottan hozta ránk.
A napokban néhány sajtóorgánum apró betűs hírként hozta, hogy a környezetvédelmi vezetés megszüntetni készül a hosszú évek alatt kemény milliárdokból létrehozott hulladékgyűjtő szigeteket. Helyette létrehoz egy állami céget, - nyilván valami olyasmit, mint például Nemzeti Hulladék Kezelő Holding - amelynek az lesz a feladata, hogy a háztartásokban szelektíven gyűjtött hulladékot elszállítsa.
Nem kell hozzá túl nagy kombinációs képesség, hogy rájöjjünk, a képzetlen embereknek biztos megélhetést nyújt az állam a szemetes zsákok elszállításának lélek emelő feladatával. Ez aztán a perspektíva!
Összegezve tehát könnyen belátható, hogy a gyerekek iskolából való eltávolításával megspórolható a családi pótlék összege, és a szemét szállításban rejlő hatalmas pénz - hiszen a mások szemete a legnagyobb üzlet - szintén gyarapítja majd a közös kasszát.
Zseniális terv.
Néha szurkolok, hogy legyen a kormánytagok között olyan, amelyiknek a gyereke 15 éves korában "kikopik" az iskolapadból. Igaz, velük ilyen nem fordulhat elő, hiszen annyi a pénzük, hogy könnyűszerrel megveszik az egész tanári kart kilóra, vagy némi szelíd ráhatással valamilyen módon elérik, hogy a hülye gyerekük eljusson valahogy legalább az érettségiig.
A diplomát pedig néhány százezerért kápéért is be lehet szerezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése