Röhej

Napok óta azon töröm a fejemet, mennyivel jobb volna együgyűnek lenni, mert akkor nem kéne annyi mindenen elgondolkodnom. Ráadásul olyan dolgokon rugózom, amikről minden óvodás tudja, hogy teljesen fölösleges még szót vesztegetni is. 

Ilyen például az egykulcsos személyi jövedelem adó is, ami a többség számára jövedelem csökkenést eredményezett, és csak azok jártak jól, akik eddig is. Most azonban ez a kisebbség még többet kaszálhat, mint korábban.
 

De szerencsére igazságos, ámbár kevéssé előrelátó kormányunk máris meggyártotta legújabb ideológiáját a "népnyúzó" vállalkozásokkal szemben (érdekes fordulat, hogy ebben az új kormány-verzióban a hazai kis- és középvállalkozók is népnyúzók közé sorolódnak immár, nem csak a külföldiek és a multik). Pártunk és kormányunk ugyanis azt találta ki,  - valószínűleg teljesen spontán, de legalábbis hirtelenjében -  hogy a piacon található valamennyi munkáltató saját forrásból egészítse ki nullszaldósra annak a párszázezer embernek a bérét, akik rosszul jártak ezzel a világszerte egyedülálló, zseniális adótörvénnyel. Igaz ugyan, hogy a VOSZ elnöke már kijelentette, ha és amennyiben ezt a fajta bérkiegészítést a vállalkozókra kényszerítik, valószínűleg sok embernek mutatják majd meg a kijáratot, akik ezek után a munkanélküliek népes táborát szaporítják. Mindezt csupán azért, hogy a kormány megint elkerülje az önkritika gyakorlásának leghalványabb esélyét. Az elhibázott döntések sorozatát ez a jövedelemadó törvény koronázza meg, és természetesen szokásához híven a kormányzó többség  ehhez is foggal-körömmel ragaszkodik. Verik a mellüket, hogy az állam már kiegészítette az alkalmazottai bérét, és most a vállalkozókon a sor. Azért nem olyan rózsás a helyzet, mint ahogy kommunikálják. Nem bizony. 

Bár szegény is vagyok, Kuka is vagyok, azért hülye nem vagyok - kemény bruttó háromezer forint "extra béremelést" kaptam (Matolcsi után szabadon). Ez pontosan arra elég, hogy a bérem ne menjen mínuszba. Az a bérem, amiből egyébként nem tudok megélni, csak tengődni. Elég szégyen, hogy az állam bérnek nevezi azt a könyöradományt, amivel kitolja a tisztviselői szemét, és amit inkább szégyellnie kellene. Nem először mondom, és valószínűleg nem utoljára - a közszférában vannak jól kereső tisztviselők is diplomával, nyelvpótlékkal, vezetői pótlékkal és külön juttatásokkal, míg én, és a hozzám hasonló csóringerek csak rontják az átlagot. Ami azt illeti vizsgálódhatnak és akciózhatnak csoportban vagy ahogy akarnak a kormánypárt díszpintyei! 

Bár ott vizsgálódnának, ahol kell... Attól tartok azonban, hogy egy bizonyos szint alatt már nem számítanak a tisztviselők. Miből élnek, és hogyan? Ebben az országban ez a kérdés soha senkit sem érdekelt, és nagyon úgy fest, hogy ezt a díszes kompániát sem izgatja. A kétmillióban maximált jövedelmükből - aminél azért néhányan mégis kereshetnek többet - elég vígan megélnek, a fejük se fáj. 

Száz szónak is egy a vége. Milyen személyi jövedemadó törvény az, ami a munkáltatók jóindulatára bízza, hogy a dolgozók jelentős részének csökken-e a fizetése? Milyen kormány az, amelyik szemrebbenés nélkül akciócsoportokkal akarja megoldani a saját maga által előállított problémákat? Tényleg választ akarsz ezekre a kérdésekre? Akkor ne tőlem várd, hisz tudod, én csak egy kis Kuka vagyok... Erőltesd meg a fantáziádat, és vedd elő a szókincsedet. 

Hosszasan tudnám sorolni a kialakult helyzetre vonatkozó legmegfelelőbb szavakat, és ezek közül a legenyhébb kifejezés a "csapnivaló" lenne. 

Ami csapnivaló, azt  előbb-utóbb elcsapják. Csak idő kérdése.