Keresés ebben a blogban

Translate

2013. június 29., szombat

Nemzeti büszkeség

A minap a neten turkáltam, és mivel már jó ideje piszkálja a csőrömet, hogy mi a büdös franctól jobb valami, amit "nemzeti" cimkével látunk el, mint ha egyszerűen tudomásul vesszük, hogy van, és hogy magyar. 
Elképedve döbbentem rá, hogy a Google a "nemzeti" szó beírására 17.800.000 bejegyzést hozott fel, és ezek közül az előkelő 11. helyen a Nagy Magyar Dohánymutyi Zrt áll. Vajon miért?


És azt is meglepve láttam, hogy létezik Nemzeti Cirkusz is. Először azt hittem, valami publicisztika lehet, és hogy már megint beelőzött valaki, és lenyúlta az ötletemet, de nem. A Nemzeti Cirkusz leánykori neve Fővárosi Nagycirkusz volt, de erőszakkal nemzetivé tette valami elmebeteg, aki jó pénzt keres ezzel az elnevezéseket megváltoztató agyrémmel. Undorítóak!

2013. június 22., szombat

Kullancsriasztás

Figyelem! Az árvíz levonulása után elszaporodtak a kullancsok, és egyéb vérszívók. 

Az ántsz közleménye szerint az élősködők súlyos károkat okoznak, ezért minden polgár tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy maradéktalanul eltávolítsa őket környezetéből. 

A védekezéshez használható szer recept nélkül és ingyenesen lesz elérhető 2014. májusában az ország egész területén. 

Saját érdekében ne mulassza el az intézkedést!

Legény a gáton

A miniszterelnök legény a gáton
Miniszterelnökünk, minden magyarok vezetője kivette részét az országunkon pusztító erővel végigsöprő árvíz elleni védekezésből. Tette ezt teljesen önzetlenül, hivatástudatból és/vagy elhivatottságból. Erejét megfeszítve, éjt nappallá téve dolgozott. Ja, nem... nem töltött homokzsákot, mint a mocskos balliberális, ingyen reklámot kereső politikai riválisai! Dehogy! Ő irányította a bonyolult szervezési munkálatokat, utasításokat adott ki, és egyhuzamban tájékoztatta népét az eseményekről. A sajtó természetesen spontán követte őt, és minden létező média felületről Vezetőnk gondterhelt, ám igen határozott arca ragyogott ránk. Természetesen közpénzből, és kicsit sem kampány célzattal. 

A felcsúti Maradona hű maradt önmagához, és a szabályokhoz, melyek szerint "a leírt szavak felolvasandók". Hol van már a szónoki képesség, hol van már az őszinteség? Annyit hazudott már a kedves Vezető, hogy még egy olyan egyszerű mondatot sem képes papír nélkül elmondani, amely arról tájékoztat, hány embert kellett adott területről kiköltöztetni a biztonsága érdekében. 

Annyira szánalmas volt a teljesítménye, hogy ép ésszel  felfoghatatlan, miért hisznek neki annyian, amennyien.

A magyar katasztrófa elhárítás jól vizsgázott. A zsidózó tűzoltóktól eltekintve minden rendben volt. De aki azt hiszi, hogy ehhez orbánnak bármi köze volt, az nem épelméjű.

2013. június 19., szerda

Horn Gyula emlékére

Ma meghalt Horn Gyula.

Az egészen fiatalok nem biztos, hogy tudják: neki köszönhető a Magyarországot a demokratikus Nyugattól elválasztó fal lebontása. Ezzel hozzájárult a volt Kelet,- és Nyugat-Németország egyesítéséhez, amiért a német nép, és a mindenkori német kormányok tisztelték, és szerették Őt.

Az MSZP-SZDSZ kormány miniszterelnöke volt 1994-1998 között. Bár a fidesz, és a jobboldali pártok mindenféle pufajkásnak elmondták, Horn Gyula példát mutatott demokráciából és emberségből. Bár kormányának 2/3-nál nagyobb többsége volt, soha nem élt vissza a lehetőségeivel, sőt akkoriban 4/5-ös többségre lett volna szükség mondjuk egy alaptörvény (skic: kisbetű nem véletlen) megalkotásához, illetve elfogadásához. Mr. orbán! Ajánlom figyelmébe Horn Gyula önkorlátozásra és konszenzusra  való képességét, emberségét és szerénységét. Ön mindenhez ért, vagy legalább magáról ezt hiszi, és ez sajnálatosan ennek ellenkezőjére utal. 

A HVG cikke Horn Gyuláról